Amivel nem is volna baj, ha Fritz és Daniel nem a Németországban is aktív gyűlöletprédikátorok kezei közé kerültek volna, hogy megfelelő agymosás és pakisztáni kiképzőtábor után a frankfurti repteret vagy amerikai érdekeltségű valamelyik gyorséttermet robbantsák fel.

A XXI. századi "áttértek" több okból is megbotránkoztatják a közvéleményt. A német társadalom most számol le végérvényesen azzal az illúzióval, hogy "tisztán németeket" a szélsőséges iszlám propaganda nem tud magával ragadni. Igenis léteznek ismét "hazai nevelésű" terroristák.

A radikális baloldali diákmozgalmakból kinőtt RAF (Vörös Hadsereg Frakció) sosem csomagolt semmit vallási köntösbe. A RAF egyik alaptézise szerint "szabad volt lőni", elsősorban a "kemény célpontokra", vagyis a tőkés hatalmat megtestesítő politikusokra, az elithez tartozó,
s saját náci múltjukon könnyedén túllépőkre. A baloldalon sokan szimpatizáltak a RAF-fal, de amikor a merényleteknek már nemcsak a "disznó rendőrök", hanem civilek is kezdtek áldozatul esni, a társadalom józan védekező reflexe működésbe lépett.

Az iszlámba csavart terrorizmus viszont alapvetően a szekuláris nyugati társadalom legfőbb értékei - a liberalizmus és az individualizmus - elutasításából fakad. A globalizáció negatív mellékhatásaira, a jóléti állam leépülésére, a társadalmi különbségek radikális növekedésére a válaszokat Fritz és Daniel a jólétet és szabadságot hirdető nyugati rendszer "felrobbantásában" vélte megtalálni. Senki se gondolja azonban, hogy Fritz és Daniel egyszeri jelenség. Hozzájuk hasonló, dühös és elkeseredett fiatalemberekből még jócskán akad, akik kirekesztve érzik magukat, s ezért úgy hiszik - hitetik el velük -, hogy beilleszkedési problémáikra a dzsihadizmus adja a legegyszerűbb megoldást.

A német és a nyugati fiatalok ma kétfajta gyűlöletideológia közül választhatnak. A szélsőjobboldali-neonáci eszmékkel, a "barna pestissel" a rendőrség és a titkosszolgálatok évtizedek óta foglalkoznak. A házilag előállított dzsihadistákról és német fiatalok átalakulásának okairól azonban jóformán semmit sem tudni, a tudomány és a társadalom úgy vélte: ez minket, németeket nem érinthet.

A RAF-veszélytől megijedt nyugatnémet jogállam a terrorizmusra a polgári jogokat is korlátozó lépésekkel válaszolt. Három évtizeddel később a vita arról zajlik, hogy a rendőrség az újabb Fritzek és Danielek megállítása érdekében, bírói felhatalmazással "turkálhat-e" terroristagyanús személyek számítógépeiben. Az Amerikától Nagy-Britannián át Franciaországig bevett módszerrel el lehet kapni pár dzsihadistát, de illúzió azt gondolni, hogy rendőri eszközökkel megállítható a Fritzek és Danielek újratermelése.