Míg a gazda házigazda...

Tulajdonképpen azóta, hogy április 18-án Lengyelország - Ukrajnával közösen - elnyerte a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát (mint tudjuk: Olaszország, illetve a szintén együtt kandidáló Horvátország és Magyarország előtt), áll a bál Varsóban. Vajon képes lesz-e az ország teljesíteni a kontinensviadal kapcsán tornyosuló feladatokat, elkészül-e minden időre? Egyelőre az aggodalmaskodók vannak többen.

Még öt év van addig, mire a pánik? - tehetjük föl a kézenfekvő kérdést, csakhogy. Az UEFA verdiktje úgy szól: a rendezőnek az Eb-selejtező 2010 decemberében tartandó sorsolásáig kétséget kizáróan meg kell győznie az európai szövetséget arról, hogy a torna lebonyolításának nem lesz akadálya. Ez praktikusan annyit tesz, hogy valamennyi stadionnak (Lengyelország esetében - jelen állás szerint - a varsóinak, a poznaninak, a gdanskinak és a wroclawinak) állnia kell eddig az időpontig. Ám az előkészületekkel - finoman fogalmazva is - akad némi gond. Ezt jelzi: Jakubiak sportminiszter asszony máris jelezte, azt kéri majd az UEFA-tól, hogy a dátumot tolja ki egy esztendővel.

Az első, és lassanként halaszthatatlanná váló feladat a jogi környezet rendbetétele. A szejmnek (a lengyel parlamentnek) sürgősen el kellene fogadnia azokat a törvénytervezeteket, amelyek az Eb-vel összefüggő építkezések, munkálatok adminisztrációját jelentős mértékben rövidítenék, ám az Eb-szavazás után négy és fél hónappal az ügyet kevéssé segítő friss hír úgy szól: a szejm éppen feloszlatta önmagát...

A második problémahalmaz a stadionok állapota. Nevezetesen: Varsóban, Gdanskban és Wroclawban egyaránt új létesítményt kell felhúzni, ráadásul a fővárosban még az is kérdéses, hogy az annak idején a világháborús romokból épült - s időtlen idők óta vásárközpontként funkcionáló -, dózerolásra váró pálya helyén kezdődjék-e a munka, vagy valahol másutt. A napokban kiszivárgott információ szerint az sem elképzelhetetlen, hogy Varsó kikerül az eredetileg helyszínként kijelölt négyesből, s helyére a két "tartalék" valamelyike, Krakkó vagy Katowice ugrik be. E tekintetben az egyetlen pozitív példa a poznani Lech-stadion: a viszonylag új létesítményt rendszeresen karbantartották, így itt csupán kisebb felújításokra lenne szükség ahhoz, hogy megfeleljen az UEFA előírásainak.

A kép az infrastruktúrát illetően is meglehetősen vegyes. Noha a szállodai kapacitás elegendőnek tetszik, "autópálya-hálózatról" csak így, idézőjelben beszélhetünk. Ezért aztán nem csoda, hogy a téma szakértője, a Polityka című hetilap publicistája ekképpen foglalja össze a dolgok mai állását: "Hatalmas késésben vagyunk".

- Ha most arra kérnének, tippeljem meg, Lengyelország képes lesz-e eleget tenni a házigazdai feladatoknak, azt mondanám, erre az esély nem több ötven százaléknál - jegyzi meg Tadeusz Olszanski, aki hozzáteszi: - A legelszomorítóbb a politikai miliő, az, hogy az egymással szemben álló felek képtelenek megegyezésre jutni ebben a nyilvánvalóan nemzetiként kezelendő ügyben is.

Idekapcsolódó, érdekes adalék, hogy a legkevésbé a pénzügyi helyzet nyomaszthatja a szervezésért felelősöket, ráadásul a beruházásokhoz az Európai Uniótól is érkeznének pénzek. Bizonytalan ugyanakkor, hogy lesz-e elegendő munkaerő az építkezéseken, hiszen az EU-csatlakozás óta mintegy másfél millió lengyel hagyta el az országot, s keresett magának pénzkereseti lehetőséget Nyugaton. Fel is vetődött az ötlet: talán Kínából kellene "importálni" dolgozókat.

- A következő esztendő lesz a döntő az Eb-rendezés ügyében - mondja Olszanski, s vészjóslóan megemlíti: - Amennyiben a halogató, tesze-tosza politika folytatódik, s meg kell válni a vendéglátói szereptől, Lengyelország olyan presztízsveszteséget szenved el, amit egyhamar nem heverhet ki.

Ukrajnának 127 milliárd hrivnyát (mintegy 25 milliárd dollárt) kell fordítania a lengyelekkel közösen rendezendő, 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeire - jelentette az EFE spanyol hírügynökség. Viktor Korz családügyi, ifjúsági és sportminiszter szerint a 127 milliárdból 102-t a magánszféra biztosítana, míg 25 milliárdot juttatnának az állami, illetve a helyi költségvetésből. Ugyanakkor Viktor Juscsenko ukrán elnök bírálta a - politikai ellenlábasa által vezetett - kormányt, elégedetlenségének adva hangot az Eb-vel kapcsolatos munkálatok lassúsága és elégtelensége miatt. A biztonsági és nemzetvédelmi tanácsban elhangzott beszédében az államfő - a Reuters beszámolója szerint - keresetlen szavakkal illette a kabinetet, azt hányva a szemére, hogy nem veszi kellően komolyan azokat a hatalmas feladatokat, amelyeket az Eb kapcsán vállalt. Ezek közé tartozik a stadionok modernizálása mellett a szállodák felújítása, az utak, a repülőterek és más, elengedhetetlenül szükséges létesítmények megépítése.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.