Mátraszőlőst elmarasztalta a kisebbségi ombudsman

Mátraszőlősön a legfontosabb tennivaló a törvénysértő állapot megszüntetése, el kell indítani a bezárt iskolában a tanévet - egyebek között ezt mondta tegnap érdeklődésünkre Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, amikor a helyi iskola bezárása ügyében indított vizsgálatának a megállapításait összegezte.


A Nógrád megyei Mátraszőlősön a tanévkezdés előtt, augusztus utolsó napjaiban döntött úgy az önkormányzat, hogy bezárja az iskolát, mert nem tudja finanszírozni.

Danyi József, a mátraszőlősi cigány kisebbségi önkormányzat alelnöke azt mondja: kikérték ugyan az ügyben a véleményüket, de ők nemet mondtak az iskolabezárásra. Ez pedig vétójogot jelent, éltek a törvény adta jogukkal - erősíti meg  Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, aki szerint fontosabb vívmány a kisebbségi jogok védelme, mintsem azt semmibe vegye egy önkormányzat, akár arra hivatkozva, hogy kevés a pénze. Az iskolafenntartás az önkormányzat kötelessége, ha be akarják zárni, azt az érintettek egyeztetésével lehet megtenni - mondta Kállai Ernő. A kisebbségi önkormányzat döntését is “felül lehet írni” - folytatta a kisebbségi ombudsman, mégpedig egy kilenctagú bizottságban, amelybe az önkormányzati és a kisebbségi képviselők egyformán delegálnak tagokat. A mérleg nyelvét a kisebbségi hivatal három kirendelt szakértője adhatja. Ők, ha úgy látják, hogy az érintettek érdekei nem sérülnek és az ésszerűség is ezt kívánja, dönthetnek a bezárás mellett.

Csakhogy ez időigényes folyamat, és Mátraszőlősön előkészítetlenül, kapkodva született meg az iskolabezárást kimondó döntés. A kisebbségi ombudsman szerint - s ezt állapította meg az általa lefolytatott vizsgálat is - a mostani helyzetben elsődleges tennivaló a törvénysértő állapot megszüntetése, vagyis el kell indítani a mátraszőlősi tanévet és ezt követően lehet - a törvényes keretek között - újrakezdeni a tárgyalásokat a megszüntetésről.
A tanév újraindításához húszmillió forint kellene, s nincs ennyi pénzünk - mondta Tóth Gyula, a forráshiányos falu polgármestere.

Szandai László, a regionális közigazgatási hivatal nógrádi vezetője érdeklődésünkre azt közölte: bár korábban kilátásba helyezte, egyelőre nem tesz bírósági feljelentést az önkormányzat ellen. Abban bízik, hogy a települési és a kisebbségi önkormányzat, valamint az oktatási tárca szakértőinek közvetítésével tegnap késő délután megkezdett tárgyalások eredményesek lesznek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.