Lemondott az Egészségügyi Minisztérium államtitkára

Lemondott Kovács Attila, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára - tudatta a szaktárca közleményben hétfőn. A politikus négy hónapig volt hivatalban. A közlemény szerint az államtitkár azért vált meg posztjától, hogy visszatérhessen szakmájához és orvosként folytathassa munkáját.


A szaktárca "nagyra tartja Kovács Attila államtitkári tevékenységét, amellyel hozzájárult a járóbeteg-szakellátás finanszírozásának javításához, valamint a kórházi struktúra-átalakítás tapasztalatainak felméréséhez, így az E-Alap többletének szakmai elosztásához" - olvasható a dokumentumban.

Kovács Attilát Sólyom László köztársasági elnök május 7-én nevezte ki az Egészségügyi Minisztérium államtitkárává, így mindössze négy hónapig töltötte be ezt a posztot.

Kovács Attila, a budaörsi Egészségügyi Központ igazgatói székéből lett a szaktárca államtitkára. Kovács Attila 1980-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán szerzett diplomát. 1984-ben szülészet-nőgyógyászatból szakvizsgázott, 1990-ben ultrahang jártassági vizsgát tett. Az egyetem elvégzése után, a Mosonmagyaróváron szülész-nőgyógyászként kezdett dolgozni. 1986-tól Pilisvörösváron volt szakorvos. 1987-től a budaörsi Egészségügyi Központban dolgozik nőgyógyász szakorvosként. 1991-től igazgató-főorvosi, 2001-től főigazgató főorvosi feladatot látott el, és a központot működtető Europ-Med Kft. ügyvezetője is volt.

Megalakulása óta tagja a Magyar Orvosi Kamarának, és a Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaságnak, tagja a Szabad Demokraták Szövetségének.

Kovács Attila az MTI megkeresésére a szaktárca közleményéhez nem akart semmit hozzáfűzni, csak annyit mondott: visszamegy dolgozni a budaörsi Egészségügyi Központba.

Mikola szerint távozzon más is

A Fidesz véleménye szerint a magyar egészsgégügynek az lenne a legjobb, ha a teljes egészségügyi kormányzat távozna.

Mikola István MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, miközben az ágazatban "hatalmas a káosz", a tárca "azon spekulál", hogyan tegyék a magánbiztosítók profitjává a lakosság által befizetett járulékokat. Ez - mint az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke írja - már az államtitkárnak is sok volt.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.