A Kossuth-téri kordon egy részét virágládákra cserélik

A Parlament főlépcsőjével szemben néhány héten belül lebontják a kordont és virágláda-sort tesznek a helyére. Kibővítik a lezárt részt, és egy második virágláda-sorral a képviselők számára kerítenek el parkolóhelyet. Erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke állapodott meg a rendőrséggel.

Azt is tervezik, hogy azokon a szakaszokon, ahol megmarad a kordon, nagyméretű tájékoztató anyagokat helyeznek el, amelyeken a Kossuth tér rendezésének látványterveit mutatják majd be.

Az V. kerületi Kossuth tér helyzetének rendezése a 2006 őszétől kialakult állapotok miatt vált szükségessé. A Parlament előtt tavaly szeptember 17-én kezdődtek tüntetések, azt követően, hogy kiszivárgott Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP-frakció májusi, balatonőszödi ülésén elhangzott beszéde.

A rendőrség október 23-án hajnalban biztonsági okokból (a Parlament előtt rendezték meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójának állami ünnepségét) kiürítette az Országház előtti teret, majd kordonokkal vette körül, és biztonsági műveleti területté nyilvánította. Idén február 2-án a Fidesz országgyűlési   és európai parlamenti képviselői lebontották a kordont; a rendőrség nem lépett közbe, de néhány órával később újra felállították a vaskerítést, amelyet március 19-én hajnalra távolítottak el végleg.

Február 8-án Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Demszky Gábor főpolgármester megállapodott abban, hogy a főváros a Kossuth teret az Országgyűlésnek adja tulajdonba vagy használatra, és az Országház környékén közpark létesül. Szili Katalin tárgyalt Rogán Antal kerületi polgármesterrel, aki kijelentette: elfogadhatónak tartja, hogy az Országház körüli terület közpark legyen.

Gyurcsány Ferenc kormányfő március közepén levélben vállalt kötelezettséget arra, hogy a rendezés költségeinek túlnyomó részét a központi költségvetésből fedezik. A Fővárosi Közgyűlés március végén kormánypárti és MDF-es támogatással szavazta meg a Kossuth tér átadásáról szóló városvezetői javaslatot, ennek alapján írta alá a főváros és az Országgyűlés Hivatala április 13-án azt a szerződést, amelynek értelmében a parlament használatba 50 évre megkapja a Kossuth teret.

Az Országgyűlés által májusban kiírt tervpályázatot az S73 Kft. nyerte meg, az új közpark a jövő év végére készülhet el. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.