Reptéri letartóztatás és kitoloncolás Pakisztánban
Hét év után hétfő reggel visszatért Pakisztánba a száműzött egykori miniszterelnök, Navaz Sharif, hogy aztán négy feszült órát követően ismét kiutasítsák.
A helyi szokás szerint csak a keresztnevén, Navazként emlegetett politikus hazatérése már napok óta lázban tartotta a pakisztáni politikát. Deklarált szándéka az volt, hogy részt vegyen az őszi elnökválasztáson, s legyőzze a jelenleg regnáló Pervez Musharrafot.
Az elképzelést sokan naívnak tartották, míg az óvatosabbak kiszámíthatatlannak ítélték a helyzetet. Musharraf, aki 1999-ben puccsal távolította el Nawazt a hatalomból, máig a hadsereg parancsnoka. Bár jelenleg megválasztott elnök, korábban azt ígérte, megválik az egyenruhától. Ezt nem tette meg, s mostanában talán ez a leginkább emlegetett kritika vele szemben. Az utóbbi időben többször kijelentette, hogy a helyzet nem is érett meg még arra, hogy távozzék a hadseregből. A szituáció tehát ebből a szempontból bizonytalan. A katonák uralma viszont annyira mindenképpen stabil, hogy a Navaz hazatéréséhez hasonló akciókat képesek (és hajlandóak) elhárítani.
Navaz Sharif és a másik volt miniszterelnök, Benazir Bhutto a legjelentősebb civil politikai figurái a pakisztáni tájképnek – mindketten száműzetésben. Mindketten egy-egy nagy párt vezetői, de valójában ennél fontosabb, hogy egy-egy nagyhatalmú pandzsábi család fejei. Ilyen formán őket nem lehet leváltani, legfeljebb száműzni vagy megölni. Utóbbi esetben persze lenne utódjuk. A kilencvenes években ők ketten dominálták a politikát, egymást váltották a miniszterelnökségben.
Ennek megfelelően ők valójában ősellenségek. Ez például olyan szimbólumokban szemléltethető, hogy minden Benazir idején elkezdett beruházást kormányváltáskor félbehagytak, s viszont. Közös platformjuk csak annyi, hogy egyként ellenfelüknek tartják Musharrafot, s szeretnék, ha az ő idejének vége szakadna.
Musharraf igazi ellensége azonban Navaz. 1998-ban éppen Nawaz volt az, aki a jelenlegi elnökből hadsereg parancsnokot csinált, holott nem volt kézenfekvő a választás. 1999-ben aztán, a szerencsétlenül végződött kargili konfliktust követően a miniszterelnök el akarta távolítani a külföldön tartózkodó parancsnokot. Musharraf azonnal hazaindult, ám Navaz lezáratta a karachi repülőteret.
A tábornok nem hátrált meg még akkor sem, amikor gépének üzemanyaga már nem volt elég arra, hogy más repülőtéren szálljon le. Végül a hadsereg elfoglalta Karachi repülőterét, Musharraf leszállt, Navaz házi őrizetbe került. Az úgynevezett terrorizmus-elleni bíróság 2000-ben többszörös életfogytiglani börtönre ítélte korrupció, emberrablás, adóelkerülés, csalás és terrorizmus miatt. Később egy állítólagos egyezség alapján Szaúd-Arábiába távozhatott családja negyven tagjával együtt – minimum tíz évre.
Ennek a bizonyos egyezségnek a részletei és a körülményei homályosak. A szaúdi közvetítéssel született megegyezésről Navaz ma azt mondja, nem köttetett meg. Ugyanakkor most azért próbálta meg a hazatérést, mert a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az egyezség nem érvényes. A hatóságok persze megtehették volna azt, hogy Navazt egyszerűen letartóztatják, s megkezdheti valamelyik életfogytiglani büntetését. Musharrafnak azonban szemmel láthatóan kedvezőbb, ha az egykori miniszterelnök nincs az országban. Közben ellentmondásos hírek érkeznek Benazir esetleges hazatéréséről is.
Az egyik nap arról hallunk, hogy titkos egyezség készül Musharraf és Benazir között, míg a másikon arról, hogy Benazirnak bíróság elé kell állnia, ha hazatér. A vádak nagyrészt az ő esetében is a korrupció körül forognak. A tábornok mindenesetre újabb választási győzelemre, s újabb elnöki ciklusra készül.
Az emigránsok politikai feszültséget keltő visszatérése gyakori rituálé a forma szerint demokratikus ázsiai államokban. A legtöbbször azt jelzi, hogy az éppen hatalmon lévő "erős ember" gyengül, és ellenzéke ahhoz elég erős már, hogy nyíltan fellépjen.
Az ilyen visszatérésekből általában komoly válság robban ki, és ha valamelyik külső hatalom (legtöbbször az USA) valamelyik fél mellett beavatkozik, akkor meg is bukhat a hatalom birtokosa. Ez történt például húsz évvel ezelőtt Ferdinand Marcos fülöp-szogeteki diktátorral, pedig ő agyon is lövette hazatérő ellenfelét. Később mégis annak özvegye, Aquino asszony lett a győztes és az új álamfő.
Pakisztán azonban különleges eset: meghatározó szerepe van az afganisztáni fejleményekben, és általában is kulcsfontosságú az ázsiai geopolitikai csatákban az USA, Kína, India és Oroszország négyszög "átlójában". Sarif sorsának alakulása komoly világpolitikai ügyeket befolyásolhat. (fo)
