Élőlánc a privatizáció ellen

A nemzeti vagyon megmentéséért tüntettek az Élőlánc Magyarországért mozgalom szervezésében szombaton Budapesten. A tüntetők a vagyontörvény és a kormányzati negyed építési terveinek visszavonását, a kórház-privatizáció és a nemzeti vagyon kiárusításának leállítását, valamint a kormány távozását követelték. A demonstrálók a Hősök terétől az Andrássy úton át árpádsávos és nemzetiszínű zászlók alatt vonultak a József nádor térre, a Pénzügyminisztérium elé.

A szónokok azt hangoztatták, hogy az állami vagyon kezelésére az Országgyűlésnek kétharmados többséggel kellene egy szervezetet létrehoznia, és szerintük annak elnökét Sólyom László köztársasági elnöknek kellene kineveznie. Granasztói György történész a minisztériumnál, néhány ezer ember előtt azt hangoztatta: ha az ország szegény, ne építsenek kormányzati negyedet.

Az állami vagyonról szóló törvényt a parlament elfogadta, de a jogszabályt a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő azt kifogásolta, hogy a törvény által létrehozott, az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács olyan hatáskörök gyakorlására kapna felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak.

A képviselők hétfőn döntenek újra a törvényről. Az Élőlánc hétfő délutánra a Kossuth térre hirdetett tiltakozó gyűlést, amely a vagyontörvény szavazásának a végéig tart.

Tüntető az Élőlánc demonstrációján. Nem adnák ki az állam kezéből
Tüntető az Élőlánc demonstrációján. Nem adnák ki az állam kezéből
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.