Az EU a Vatikán adókedvezményeit firtatja

Régi vitát élesztett újra Olaszországban a brüsszeli bejelentés, miszerint az Európai Unió információkat kér a római kormánytól az egyházak - elsősorban a katolikusok - által élvezett adókedvezményekről. Kereszttűzbe került például az ingatlanadó: alóla való felmentéssel az egyház állítólag évi egymilliárd euróval kurtítja meg az államkasszát.

A figyelmet főként Silvio Berlusconi kormányának utolsó, 2006-os költségvetési csomagja keltette fel. Ez - az olasz legfelsőbb bíróság korábbi ítéletével ellentétben - mentességet biztosított az Olaszországban 1992-ben bevezetett ingatlanadó befizetése alól az állammal erről szerződést kötött egyházaknak. Brüsszel magyarázatot vár arra is, miért élvez ötvenszázalékos adókedvezményt az egyházak kereskedelmi tevékenysége. Ha a vizsgálat elindul, ez lesz az első alkalom, hogy az európai versenyhatóság célpontjába az egyház kerül. Az Európai Bizottság versenyért felelős biztosának szóvivője elismerte, hogy bejelentések alapján történt az információkérés.

Egyértelmű, hogy a "feljelentést" az antiklerikális baloldali kormány tette, a keresztényellenes Brüsszel pedig kapott az alkalmon - foglalta öszsze a volt olasz EU-ügyi miniszter, megbuktatott EU-biztos, Rocco Buttiglione az olasz jobbközép ellenzék állásfoglalását. E szerint a mostani római EU-miniszter, a radikális Emma Bonino áll a háttérben. Ő indította volna Brüsszelen keresztül az egyházellenes támadást. Az egyháznak semmitől sem kell tartania - teszik hozzá a jobbközépen, az egyházi intézmények fontos szociális szerepét hangsúlyozva. Állam és egyház szuverén, ám Olaszország az EU tagja, és a szabályok ránk is vonatkoznak - ez pedig a balközép véleménye.

A jelek azt mutatják, hogy veszélyben az olasz egyházak eddigi kiváltsága. Romano Prodi kormánya adóreformot ígért és a hatalmas olasz deficit rendezését, s jól jönne az a tetemes összeg is, amelyet az elmaradt egyházi ingatlanadó adna. Nem a templomokról van szó, hanem a vendégházként működő kolostorokról, egyházi oktatási intézményekről, klinikákról, éttermekről, üdülőkről, üzletekről, bankokról, mozikról. Számuk eléri a százezret, az ingatlanadó pedig egymilliárd körüli lenne vatikáni és olasz számítások szerint is. Ezeken kívül évi 930 millió eurót tesz ki az olasz adófizetők által az egyháznak felajánlott adóezrelék, amelyet a Vatikán és a püspöki kar szintén nettóban kap kézbe.

"Egyház, adó, kedvezmények: a kiváltság, ami nincs" - ezzel a címmel reagált a L'Avvenire, az olasz püspöki kar napilapjának vezércikke a Brüsszelből hónapok óta érezhető nyomásra. A katolikus napilap hangsúlyozta, hogy az adókedvezményeket az Olaszország és a Vatikán közötti államközi szerződés szabályozza, és a közhasznú, szociális tevékenységet végző egyház nem kiváltságos, csupán a nonprofit szervezetekhez hasonló bánásmódban részesül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.