Kórház, ahol nem csak gyógyítanak

A Tolna megyei önkormányzat szekszárdi székhelyű Balassa János Kórháza minden lehetőséget kihasznál, hogy egyensúlyban tartsa gazdálkodását.

- Az lenne az ideális, ha a kórház csak a gyógyítással foglalkozhatna - mondta Muth Lajos, a szekszárdi Balassa János Kórház főigazgató főorvosa. - De sok pénz kell például a mosásra, az élelmezésre, gépkocsijavításra, fűtésre, takarításra. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindezt külső cégektől rendeljük meg, így amit tudunk, magunk végzünk el, mi több, kapacitásunkhoz mérten másoknak is szolgáltatunk.

A takarítás "kiszervezésével" megpróbálkoztak, de végül visszavették ezt a szolgáltatást. Ma már a takarítók ismét a kórház alkalmazottai, bérezésük alapja a közalkalmazotti bértábla. Muth Lajos elmondta: néhány éve - amikor Szekszárdon megszűnt a Patyolat vállalat - mosodájuk szabad kapacitásait kihasználandó átvették a piac egy részét. Lassan öt éve mosnak vendéglátóegységekre, kollégiumokra és idősek otthonaira - tisztes bevételért. Gépjavító műhelyükben saját szállítójárműveik mellett a szekszárd-palánki gazdaságuk munkagépeit javítják, hozzájuk viszik a megye "megbetegedett" rendőrautóit is.

Megtudtuk: két-három hónappal ezelőtt a Balassa kórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) betegszállításra pályázott. Nyertek: az OEP finanszírozza ezt a tevékenységüket, amit két mikrobusszal oldanak meg. Ugyancsak pályázaton nyertek pénzt a fűtés korszerűsítésére.

Muth Lajos elmondta: korábban fejlesztésekre is futotta a külső szolgáltatások bevételeiből, ma már azonban kénytelenek a pluszpénzek jó részét - az OEP-finanszírozást kiegészítendő - saját működési költségeikre fordítani.

Az 1007 ágyas szekszárdi kórház 1929 óta tekintélyesnek mondható gazdasággal is rendelkezik. Mintegy száz hektáron termesztenek búzát, kukoricát, burgonyát és gyümölcsöt. Muth Lajos elégedetten említette, hogy az idei búzatermésük felülmúlta az országos átlagot.

- Az első fél év adatai szerint az intézmény az élelmezésben felhasznált nyersanyag 18 százalékát saját gazdaságából biztosítja. Ennek jelentős részét a sertéshús teszi ki - mondta a főigazgató. Hozzáfűzte: évente több ezer sertést nevelnek, amelynek egy részét élő állatként értékesítik, de jól működő vágóhídjukról félsertéseket, vagy éppen szalonnának valót is szállítanak a megrendelőknek.

- Minden lehetőséget megragadunk bevételeink növelése, az intézmény stabil működése érdekében. Így biztosíthatunk jobb ellátást betegeinknek, javíthatjuk dolgozóink foglalkoztatási körülményeit - mondta Muth Lajos.

Gyulai Miklósnétól, az élelmezési osztály vezetőjétől megtudtuk: vágóhídjuk hetente 15-16 hasított sertést szállít a kórházi konyha és a másfél éve felújított diétás konyha számára. Gyümölcsöt is termel a gazdaság: nyáron az ebédhez rendszeresen adnak barackot, télen pedig almát vagy befőttet, ami ugyancsak a kórház gyümölcsösének terméséből készül. A nagykonyhán nem csak a betegekre és a dolgozókra főznek - több cégnek is szállítanak ebédet.

A kórház területén működő pékséget bérbe adták, de az intézmény számára ott sütik a félbarna kenyeret, a brióst, a kuglófot és a kalácsot. A pékségből a reggelihez ropogós zsömlét kapnak a betegek - mindenki kettőt.

Több cégnek szállítanak ebédet  F
Több cégnek szállítanak ebédet F
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.