Csi­gás Zol­tán ál­lat­pszi­cho­ló­gus nyil­ván­va­ló­an el­té­vedt, mint ahogy Végh Zsolt­né ese­té­ben is meg­fog­ha­tat­lan, mi­ért je­lent­ke­zett az MTV A Tár­su­lat cí­mű pro­duk­ci­ó­já­ba. Provi­zorikus meg­fej­té­sünk ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni: évek, év­ti­ze­dek tel­nek el anél­kül, hogy bár­ki is szól­na, te, ne­ked olyan han­god van, amely­től ki­fe­je­lem a be­já­ra­ti aj­tót, kö­vet­ke­zés­kép­pen a für­dő­szo­bai tü­kör előtt éne­kel­ve két­ség nél­kül vi­zi­o­nál­ha­tó a Ki­ rály­domb meg a sza­lag­kor­lát­tal el­ke­rí­tett, zsú­folt né­ző­tér.

Úgy fest, a tár­sa­da­lom je­len­tős ré­sze to­vább­ra is sztár akar len­ni, a ma­gyar te­le­ví­zi­ó­zás csil­lag­gyá­rai pe­dig sem­mi újat nem ké­pe­sek ki­ta­lál­ni.

De leg­alább Ba­ra­bás Ju­dit meg­hall­ga­tott vég­te­le­nül őszin­te volt - soft szo­ci­o­ló­gi­ai át­te­kin­tést ad­va je­lez­te: “Iga­zá­ból nem tu­dom, mi­ért kel­lett ne­kem itt meg­je­len­nem” -, ugyan­ ak­kor A Tár­su­lat kre­a­tív­ja­it sem vá­dol­hat­juk az­zal, hogy le­má­sol­tak vol­na egy bi­zo­nyos té­vés for­má­tu­mot. Nem, csen­tek csöp­pet a Megasztár­ból, a Big Broth­er­ből, a Ki, mit tud?- ból (st­b.) -, mi­köz­ben jó más­fél hó­nap­ja tun­ningolt mar­ke­ting- és PR-továbbképzőn suly­kol­ják, nép­nem­ze­ti szem­pont­ból mi­ért is lé­nye­ges, hogy e pro­duk­ció egy év alatt meg­lel­je azt a nyolc ta­len­tu­mot, aki 2008. au­gusz­tus 20-án el­ének­li az ak­kor ép­pen hu­szon­öt éves Ist­ván, a ki­rályt.

Csak hát az em­ber az “ezt már lát­tam vala­hol”-érzés je­gyé­ben gub­baszt a té­vé előt­t; a zsű­ri ha­son­ló­kép­pen ér­té­ke­li Végh­néék tel­je­sít­mé­nyét, mint Bak­ács Ti­bor vagy So­ma a Megasztár há­rom szé­ri­á­já­ban a szin­tén énekel­ni vá­gyó­két; itt is le­het sms-ben sza­vaz­ni, hon­lap­ra föl­men­ni, chatel­ni; nem utol­só­sor­ban a mű­sor struk­tú­rá­ja is úgy épül föl, hogy be­mu­tat­ja a rend­kí­vü­li iz­gal­ma­kat kí­ná­ló ku­lis­­sza­tit­ko­kat. Hogy tud­ni­il­lik Almási anyu­ka fel­kí­sé­ri lá­nyát a stú­di­ó­ ba, majd Almási anyu­ka vi­gasz­tal­ja sí­ró lá­nyát on­nét ki­jö­vet.

Ki­vé­te­les pil­la­nat az is, ami­kor a be­bo­csá­tás­ra vá­rók szűk cso­port­ját az­zal iga­zít­ják el: “Szól­ni kell a Zsu­zsi­nak elő­re, hogy nek­tek áll­vány­ra van szük­sé­ge­tek.” Ke­ve­seb­bek len­nénk ak­kor is, ha nem mu­tat­ják meg, mi­lyen ol­dott, jó­po­fa han­gu­la­tot te­rem­tett, ami­kor a jó tes­tű srác­cal le­ve­tet­ték a rek­lám­fel­ira­tos pó­lót, mi­nek kö­vet­kez­té­ben Szu­lák And­rea és Keve­házi Krisz­ti­na zsű­ri­tag a mez­te­len fel­ső­tes­tes elő­adá­sért lob­bi­zott. És kü­lön­le­ges kre­a­ti­vi­tás­ra vall az is, aho­gyan az egyik pró­bál­ko­zó meg­ál­la­pí­tá­sa után - “Al­föl­di Ro­bi szép!” - a brain­stormin­gos ké­szí­tők nem hagy­ták el­il­lan­ni az in­for­má­ci­ót: Gun­del Ta­kács Gá­bor ka­me­rá­ba né­zé­se, il­let­ve a na, áll­junk meg itt egy pil­la­nat­ra ih­le­té­sű fel­szó­lí­tá­sa után azt ír­ták ki a kép­er­nyő­re, hogy “ro­biszép”.

Hogy Csi­gás ál­lat­pszi­cho­ló­gus­hoz ha­son­ló­an ne té­ved­jünk el, ír­juk ide: az imén­ti pa­rá­dé az egy­mil­li­árd fo­rin­tos mű­sor ké­szí­tői ál­tal han­goz­ta­tott “nem­ze­ti kul­tu­rá­lis mi­ni­mum” je­gyé­ben zaj­lik - lásd: Szö­ré­nyi Le­ven­te és Bródy Já­nos alap­mű­vet írt -, a kül­de­tés, a mis­­szió pe­dig nyil­ván az, hogy az egy­éves, új­sze­rű­en élő mű­so­rok­kal spé­kelt meg­hall­ga­tás-zsű­ri­zés so­rán együtt dob­ban­jon az or­szág szí­ve, s a vé­gé­re az új több­ség is ki­egyez­zen a kom­mu­nis­ták­kal.

Az Ist­ván, a ki­rály va­ló­ban alap­mű: ked­ves ma­gyar szo­kás sze­rint ép­pen most si­ke­rül cin­cál­ni, hí­gí­ta­ni, amor­ti­zál­ni. Egye­bek­ben ja­vas­lom Ist­ván, Kop­pány és Sa­rolt kép­má­sá­val el­lá­tott pó­ló, po­hár pi­ac­ra dobá­sát.