Ez itt megint valami olyasmi, amiről az átlag halandó ki nem találná, hogy micsoda, míg a világ világ, és még egy nap. Talán valami közmű-biszbasznak nézné, de arra aligha gondolna, hogy képzőművészeti alkotással van dolga.

Pedig igen. Különben mit keresne ebben a sorozatban, ugye.

Mint hosszú és fáradságos kutatómunkával kiderítettük, ez a különös formájú vas installáció nem más, mint a Hősi halált halt madár-etetők emlékműve, amelyet a Magyar Madár-etetők Nemzeti Szövetsége állíttatott, úgy is mint hálás utókor.

Furcsán hangzik, de ez a helyzet: a XX. század nagy háborúiban (I., II.) az akuális hadvezetés előszeretettel sorozott be madár-etetőket felderítőnek, ezek a derék emberek ugyanis az összes többinél, de különösen a légkalapács-kezelőknél sokkal kifinomultabb hallással rendelkeztek, következésképpen sokkal halkabban lopakodtak be az ellenséges vonalak mögé, s szereztek ily módon értékes információkat, sokkal értékesebbeket a többi besorozottnál, de különösen a légkalapács-kezelőknél. Nem csoda, madarat etetni dübörögve, ordibálva nem lehet; hőseink a hosszú évek alatt tökéletesen elsajátították az okszerű madáretetéshez szükséges viselkedést: úgy jöttek-mentek mint az árnyék. Mivel azonban, mint utaltunk rá, igen sokan vettek részt közülük a háborúkban, igen sokan el is estek, sajnos.

Az alkotó nem bonyolította túl a dolgozatot, de így legalább értjük. Felül egy stilizált madáretető, amely minden oldalról zárt, jelezve, hogy szegény kis madárka, ne várd a madár-etetőt, itt már nem lesz tavasz, nem lesz lágy kenyér, a madár-etetőt elvitte egy srapnel. A kvázi-házikó pedig egy ugyancsak stilizált ágyúcsövön áll, jelezve, hogy  ilyesmikkel lövöldöznek a háborúban. Mások melett madár-etetőkre.

Óvjuk, védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg őket tőlünk!

Hősi halált halt madár-etetők emlékműve