A reklámember nem más, mint a negyvenhárom éves Bernard Laporte, a "kékek" rögbiválogatottjának szövetségi kapitánya, akitől a hazai közvélemény nem kevesebbet vár el, mint azt, hogy mielőtt átvált a politikára, és a konzervatív Fillon-kormány sportügyi államtitkára lesz, a világbajnoki címig vezesse Franciaország nemzeti tizenötjét.

Ma kezdődik a hatodik rögbi-világbajnokság, amelyen húsz ország válogatottja lép pályára. A sportág kicsit egzotikusnak tűnik a Rajnától keletre, de az október 20-ig tartó monstre eseménysorozatot a becslések szerint több mint négymilliárd tévénéző követi majd figyelemmel. A Nemzetközi Rögbi Szövetség (IRB) pedig a televíziós és marketingjogok értékesítéséből 150 millió euróhoz jutott.

A legnagyobb favoritnak, mint mindig, most is a mecscsek előtt maori harci táncot, az úgynevezett hakát bemutató Új-Zéland számít; az All Blacksnek (szabad fordításban fekete seregnek) azonban eddig csak az 1987-ben megrendezett első vb-t sikerült megnyernie. A házigazda franciák mellett a címvédő Angliát, továbbá Ausztráliát és Dél-Afrikát sorolják a nagymenők közé. Az "angol rózsa" legjobb játékosa, a 2003-as ausztráliai vb megnyerésében döntő szerepet betöltő Jonny Wilkinson legalább akkora sztár, mint David Beckham.

A francia hatóságok közel 38 ezer rendfenntartót, katonát, tűzoltót és egészségügyist mozgósítottak, a terrorveszélynek leginkább kitett csapatokat - a franciákat, az angolokat, az ausztrálokat, az amerikaiakat - pedig a rendőrség és a csendőrség híres kommandói védik.

A sokak szemében agreszszívnak, sőt brutálisnak tartott rögbit Franciaországban az angolok honosították meg. Különösen délnyugaton, főleg Baszkföldön népszerű, elsősorban azért, mert a Párizstól - és a futballtól - való elkülönülés jelképének is tekintették. A rögbi megítélése azonban az elmúlt másfél évtizedben gyökeresen átalakult. A fővárosi elit által lenézett macsó-vidéki sportból felkapott, trendi tömegszórakoztatás lett. Az áttörés Max Guazzininek köszönhető. Az üzletember 1993-ban szállt be a Stade Francais párizsi klubba, s 1995-ben a csapat élére az akkor lényegében ismeretlen Laporte-ot szerződtette, akinek irányításával a Stade Francais a francia liga élmezőnyébe verekedte fel magát. Majd jött egy sikeres marketingfogás: a teljesen pucér, férfiasságukat a tojás alakú labdával eltakaró játékosok fényképeivel díszített falinaptárt adtak ki; ez időközben a franciaországi melegközösségekben kultusztárggyá nőtte ki magát, s persze rengeteg női rajongót is hozott a népszerűségi ranglistán a második helyre előlépő sportágnak.