Pestbeszéd

Van egy rövid és egy hoszszú definíciója a PestiEstinek, amelyet ma mutat be a Krétakör Színház és Nagy Fruzsina a Trafóban. A rövidebb: cuvée (vizuális zenés színház). A hosszabb: zenés, táncos látványszínház-pörformensz-koncert.

Nem kell őstehetségnek lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön: a PestiEsti című előadást a Pesti Est inspirálta. Az alkotók, a Krétakör Színház tagjai büszkén vállalják is, hogy a programmagazin adja új, trafóbeli premierjüknek a gerincét. Színre kerülnek az éttermi ajánlók, élőben látjuk a moziműsort, bepillantunk a bulikba, hátteret kapnak például a szexhirdetések, és emberi közelségbe kerülnek az utazási lehetőségek. Motorok farolnak a színpadra, autók gördülnek fel a lépcsőkön, biciklik, rendőrautó és a közterület-fenntartó locsolókocsija is színpadképes lesz. Az előadás ötletarzenálját bluebox technika színesíti, amelyet - a látványpékségek mintájára - helyben rak össze a társulat.

A Krétakör társulata belakja az egész házat. Az épület előtt taxi áll a PestiEsti rendelkezésére, az öltözőből ugyancsak közvetítenek a műsor alatt. A nézőtér első sorait a színpadhoz illesztették, hogy a zenekar is helyet kapjon.

Az előadást a Krétakör színművésze, Láng Annamária rendezte a jelmezkavalkádot tervező Nagy Fruzsinával közösen. A társulat nemzetközi, nem csak a német Tilo Werner miatt, aki több éve a Krétakör tagja. Fellép a kínai operaénekesnő, Yang Li, aki régóta együtt dolgozik Nagy Fruzsinával, a horvát Sivak Drazen, aki a Művészetek Völgyében, A csillagász álmában játszott
a Krétakörrel, és a német Specht-Ronique Verena, aki pedig a Phaidrában szerepelt.

Specht-Ronique Verena
Specht-Ronique Verena
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.