A börtönt is megjárt régi vezér került újra az Albacomp élére

Hamarosan ismét Minárovits János lesz az egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő számítástechnikai cég, az Albacomp első embere. A céget alapító és harmadát ma is birtokló vezető nagyon messziről kerül vissza november elején vállalata élére, hiszen a cég körül évekkel ezelőtt kirobbant botrány után a kecskeméti börtönt is megjárta.

November elejétől ismét Minárovits János irányítja az egyik legnagyobb, magyar tulajdonban lévő informatikai vállalatot, miután a jelenlegi vezérigazgató, Pukler Gábor "saját döntése" után távozik a cég éléről. Könnyen legyinthetne az ember: na és, egy vezércsere az ezerből. Ha azonban az Albacomp történetét nézzük, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a mostani váltás korántsem nevezhető egy egyszerű vezetőcserének. A székesfehérvári cég három igazgatója, köztük Minárovits János ellen ugyanis még 1998-ban nyomozást kezdett a rendőrség többek között csempészet és vámorgazdaság alapos gyanúja miatt. Később a bíróság előtt olyan vádakat fogalmazott meg ellenük az ügyészség, hogy tudtukkal az Albacomp 1996 és 1998 között mintegy másfél milliárd forintért olyan számítástechnikai alkatrészeket vásárolt, amelyeket csempészúton, fiktív számlák felhasználásával, az eredeti ár töredékéért hoztak be az országba. E vásárlások után pedig jogtalanul igényeltek vissza csaknem 250 millió forint áfát. Az ügy vádirata szerint a módszer az volt, hogy az említett cégek a behozott termékeknek csupán a gyári kódszámát jelölték meg a vámáru-nyilatkozaton. Ezután a piaci ár töredékét tüntették fel valós árként, és az így bevallott érték után fizettek vámot, illetve import után áfát. Ugyancsak a vádirat szerint erre azért volt "szüksége" a vállalatnak, mert a 1990-es évek elején azt tapasztalták, hogy egyes belföldi vállalkozások jóval olcsóbban kínálják portékájukat, mint az Albacomp. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy a forgalmazók nem fizetik meg az alkatrészeket terhelő vámot és áfát. Erről tájékoztatták a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetőit, és kérték, számolják fel ezt a helyzetet, ám a kérdésben semmi sem történt, s végül is "ezért keresték a terhek csökkentésének lehetőségeit". Az ügy kipattanása után Minárovits János több helyen - így lapunk hasábjain - is hangsúlyozta, hogy nem bűnös, mert ezekre a lépésekre egyszerűen nem volt szüksége/szükségük. Akkor hozzátette: "ilyen primitív módon nem tenné tönkre az Albacomp Rt.-t".

A büntetőügy végén a Legfelsőbb Bíróság - enyhítve az elsőfokú ítéletet - 2003-ban négy év börtönbüntetésre ítélte a korábbi vezérigazgatót. Az előzetesben letöltött fél év, illetve a büntetés egy részének elengedése után Minárovits 2005 nyarán szabadult Kecskemétről. Hírek szerint azonban a börtönből is együttműködött a cég vezetőivel. Egy a Menedzser Magazinnak tett nyilatkozata szerint ebben az időszakban is belefolyt a stratégiai irányok meghatározásába. Mindez azt figyelembe véve érthető is, hogy Minárovits nemcsak alapítója, de családjával együtt több mint 30 százalékos tulajdonosa is a cégnek.

A vezérigazgató egyébként most nem a semmiből ugrott ismét az Albacomp élére. A kecskeméti szabadulás után nem sokkal a disztribúciós üzletág vezérigazgató-helyetteseként jelent meg, és most innen lépett újra a vállalat élére.

A cégbírósági adatokból kiderül, hogy a nehézségek és Minárovits kényszerű távozása ellenére a vállalat jó kezekben volt. A forgalom az 1998-as nyolcmilliárd forintról 2006-ra 16,6 milliárd forintra emelkedett. A menedzsmentet "csupán" az kedvetleníthette el, hogy az eredmény a szinte folyamatos árbevétel-növekedés ellenére 200-400 millió forint között stagnált. A hírrel kapcsolatban kerestük Minárovitsot, de nem tudtuk elérni.

Minárovits a 90-es években
Minárovits a 90-es években
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.