Nézem az embereket, mit mesélnek, mit veszítettünk. "Szörnyű, hogy nem hallhatjuk már soha élőben." Szörnyű, de amúgy sem hallhattuk volna már, beteg volt, öreg volt, Pavarotti bizonyos szempontból nem volt már élőbb, mint Caruso. "Ő szerettette meg velem az operát." Tanúsíthatom, hogy ez nem túlzás. Velem is ő szerettette meg, őt hallgattam, tőle volt jobb a kedvem, miatta mentem el először önszántamból opera-előadásra. Valaki azt írja, alig tudja leütni a betűket, mert az Una furtiva lagrimát hallgatja, és folyik a könnye. Ezt én is írhattam volna.

Nevetségesek vagyunk. Nem azért, mert azt siratjuk, akit nem is ismertünk, hanem mert Pavarotti minden hangja másról beszél. Nem értettük meg az üzenetet: a világ szép, és élni a legjobb dolog ezen a szép világon. És ez olyan üzenet volt, amelyet érdemes volt újra és újra elmondani, és megértették sokan a világon, operában, koncerten, tévé előtt. Miért kellene most elfelejtenünk csak azért, mert aki mondta, már nem él?

Tökéletes tenor volt. Széles, erőteljes, karakteres és szépséges hanggal, káprázatos magasságokkal, de nyilván nem ezt gyászolják azok, akik soha nem mentek el az operába. "Nem szeretem az operát, de rajongok a nagyságért" - írta valaki. Pavarotti nem egy tenor volt, hanem maga a tenor, az olasz tenor, az énekes, egy eszme, világszemlélet, és maga is egy világ, dallal tele. Az már másik kérdés, hogy mennyire kapta készen ezt a gondolatot, és hogy mennyire formálta maga is, mennyit tett ő azért, hogyha azt mondjuk, tenor, akkor először egy frakkos, szakállas figura jusson az eszünkbe, fehér zsebkendővel a kezében. Ő mindenesetre annyira jól képviselte ezt az eszmét, hogy belehalt: amikor nem tudott már többet énekelni, a szervezet úgy érezte, nincs több dolga. Már a búcsúturnét sem tudta befejezni. De betegen is csak arról beszélt, hogy milyen szép volt az élete, mennyire szerencsés volt hetven éven keresztül, és hogy hamarosan újra találkozik a szüleivel. Ezt Pavarotti a halálával is igazolta, hogy mindaz, amit egész életében állított, igaz volt.

A világ tényleg ilyen. Vagy legalábbis van egy világ, amelyik tényleg ilyen. Köszönjük, hogy láthattuk. Köszönjük, hogy élhettünk benne.

Luciano Pavarotti