És talán az is emelkedettebb lenne, ha nem a mai meg a korábbi polgármester által preferált emlékművekről beszélnének, hanem egyszerűen '56-ról. Persze az ötvenedik évforduló már így szállt el: a korábban megszavazott, megrendelt Rajk László-féle hatalmas, lyukas zászlót bontani/áthelyezni/elszállítani készülnek, Melocco Miklós alternatív Brusznyai Árpád-emlékműve (szárnyaival a városmakettet beárnyékoló sas) pedig még csak látványterveken létezik. Az adományokat a helyi Védegylet gyűjti.

Mindeközben éppen egy éve adták át a várban a felújított Dubniczay-palotát. Annak természetesen közel sem volt ekkora híre, hiszen viszonylag politikamentesen, ám igen sikeresen gyűjtött be hozzá uniós fejlesztési pénzeket Dióssy László korábbi polgármester, továbbá az esélyesebb városok elől "szerezte" bele a Svájcban élő műgyűjtő, László Károly kortárs képzőművészeti gyűjteményét. És ez már nem az első hasonló tett volt a praxisában: korábban a cipőiről és gyűjteményéről egyaránt híres Vass Lászlót is Veszprémbe csalogatta. A megbízott építész, Turányi Gábor a Tűztorony tövének környezetét ráadásul úgy hozta akkor összhangba a modernista gyűjteménnyel, hogy az akaratlanul messzebb is sugárzott, kicsit
a beljebb eső barokkot is leporolta.

A mai polgármester viszont - még képviselőként - abban a zsűriben vett részt, amelyik kiválasztotta a Dubniczay-palota udvarára a későbbi Tegulárium tervét. Talán ha száz méterre lehetünk a vár bejáratánál álló Vass Gyűjtemény épületétől. Kétségtelen, hogy a székesegyház és az érseki palota közvetlen szomszédságában ez a felújított palota a hazai barokk építészet egyik ékköve. De ma már ennyi nem elég: a nyertesek (Karácsony Tamás, Kern Orsolya és Klobusovszky Péter) úgy újították fel, hogy az előkerült freskók, cserépkályhák, díszítőfestések a lehető legtermészetesebb részeivé váltak a Rippl-Rónaival és Kassákokkal, Aba Novákokkal és Moholy-Naggyal felálló, igen izgalmas huszadik századi magyar kiállításnak. A tetőtérben pedig maga a kontraszt - egy kéménytest rusztikus vakolása, a nyersbeton - válik a hozzáadott értékké.

A legkreatívabb újítás mégis az udvarban álló, új téglamúzeum. Csak egy keskeny közzel ugyan, de leválik a barokk palotáról, természetes vörös tömbjével különös többletet önt ebbe a bájos barokk belső udvarba. Ami persze csak anynyira belső, hogy az utcából nem látni, de itt asztalaiktól a várfal mellvédjén túl egészen a város széléig láthatnak a kávézók. Beszéljünk viszont inkább a téglákról: természetes egyszerűség, mégis tekintélyt parancsoló tömbszerűség, a kézzel formáltságnak azzal az öszszehasonlíthatatlanul érzékeny anyagszerűségével. Ha közel hajolunk, úgy tűnik, nincs köztük két egyforma, foltjaik, repedéseik, felszínük esetlegessége külön érzéki világot alkot. Ez egyszerre a nagyon konkrét és a nagyon szimbolikus időtállóság. Karácsonyék ezt öntötték épületbe, aztán hol sormintákkal, hol fényjátékokkal, hol látszóbetonnal párosítva, hol sorba vagy eltolva illesztve "beszéltették" lehetőségeiről a téglát - téglák a téglákról, ez igazi jutalomjáték. Ha pedig bemegyünk, egyben alá is szállunk a múltba a régi épületek falmaradványai mentén: a máskor mellékszereplő címeres, monogramos téglák itt főszereplőkként, mint az élő történelem darabjai állnak.

Úgy tudni egyébként, idén ez lesz az egyik Pro Architectura-díjjal kitüntetett épület. És ez is városimázs. Igaz, egy másik.

Nagyon konkrét és nagyon szimbolikus időtállóság