A Kölyök

A felvétel időpontja: 2004. 05. 05.
Helyszín: a Málta Szeretetszolgálat Vágány utcai vonat-szállója.
Álnév: Kölyök (a szálló legfiatalabb lakója a beszélgetés idején).

---

- Mikor születtél, merre?

- 1983. 05. 19., Pesterzsébet, XX. kerület.

- Mesélj a családodról!

- Apukámat megölték, anyukám meg idősek otthonában. Egy testvérem van, de ő börtönben van.

- Meddig volt együtt a család?

- '95. december 23-ig.

- Hogyan teltek a gyerekkori évek?

- Úgy különben nagyon jó volt, mert végül is volt pénzünk, állandóan segítettem otthon a családnak, jó volt. Nekem a legszebb emlékezetem az volt, mikor együtt a család, elmentünk a Vidámparkba, Állatkertbe, meg sok étterembe, szórakozóhelyekre, sokat jártunk bulizni.

- Ha visszagondolsz a gyerekkorodra, mi az első emlék?

- Öt éves lehettem, de nekem az tetszett mikor, mai napig nézem a fényképet, az is anyukámnál van, kiskori fényképem, belenyúltam úgy a tortába, hogy mindenem tortás volt. Azon mindig elnevetem magam. Meg anyukám olyan, hogy nagyon kedves asszony végül is, sose bántana senkit, meg semmi, de úgy vagyunk most anyukám meg én, hogy abból a kis pénzből, ami van nekünk, mi egymást támogatjuk, nem hagyjuk egymást cserben, foglalkozunk is egymással.

- Mivel foglalkoztak a szüleid?

- Anyukám ügyvéd volt, apukám meg adminisztrátor.

- Az általános iskola hogyan ment?

- Az elég jól, jól ment, szóval, négy-ötös tanuló.

- Általános iskola után merre folytattad?

- Utána elmentem szakmunkásképzőbe, péknek tanultam a Pesti Barnabás Sütőipari Szakközépiskolában. Elkezdtem első osztálynál, aztán befejeztem. A gerincem végett, mert volt egy balesetem, kicsi voltam, aztán fociztam régebben, kigurult a labda, én meg nem figyeltem oda, azt elütött a kocsi, és megrepedt a gerincem, emiatt nem végezhetek nehéz fizikai munkát a mai napig. Iskola után elmentem vállalkozókhoz dolgozni, 14 éves korom óta már vállalkozónál dolgoztam.

- Milyen munkákat?

- Végül is csak ilyen segéd, de abból is nem pont a legnehezebbet. Takarítás, meg volt olyan, hogy megtanítottak festeni, burkolni. Akkor bekerültem állami gondozásba.

- Rátérhetünk erre? Pontosan mi történt az édesapáddal?

- Annyi történt, hogy a nővérem..., vagyis hogy apukám nem egyezett bele egy esküvőbe, a nővéremébe. És nem adott apukám a nővéremnek harmincezer forintot, és engem anyukám már vitt iskolába, azután meg elment dolgozni. Apukám egyedül maradt, aludt, és utána bement a..., elment a nővérem a barátjához délelőtt, mikor még apukám aludt, és lementek a pincébe, baltával, és kettévágták. Szóval, ilyen brutális emberölés.

- Volt valami, ami erre utalt korábban, vagy teljesen váratlanul történt ez?

- Nem, végül is váratlanul, de gondoltam én, hogy lesz valami itt, mert a nővérem végül is nem nagyon szerette apukámat, és gondoltam már rá. Végül is énáltalam a rendőrök úgy kapták el, én tudtam, hogy hol laknak, de rajtam kívül senki se tudta, és ez volt az én hibám, hogy nem szóltam, hogy hol lakik a nővérem, mert a nővérem meg nem mondta el senkinek.

- A nővéred megölte az apádat és egyszerűen csak hazament?

- Állítólag otthon találták meg, de azelőtt valami ruhát voltak vásárolni meg gyűrűt.

- És az édesapád mit mondott, miért nem engedélyezi ezt a házasságot?

- Azért, mert látta rajta, hogy meleg a gyerek, később kiderült, hogy igaz is volt. Mert végül is, amit a nővérem csinált..., jó, mondjuk szexuális kapcsolat nem volt, de a gyerek leginkább engem nézett, szóval, onnan rájöttünk.

- És a hozomány miatt vette volna el a nővéredet, vagy miért?

- Szerintem a pénz, mert a bankban nem kevés pénzünk volt.

- Szoktatok találkozni a nővéreddel?

- Nem. Egyszer volt bent nálam, valami tisztjével, tisztviselővel, vagy micsodával, egy ideig ki akarták engedni, hogy próbaszabadság vagy mi, de megmondtam, hogy hagyjon inkább békén, aztán elvitték.

- Előtte jóban voltatok?

- Jóba' voltunk, sokat jártunk együtt templomba, tehát én azóta is, mai napig járok gyülekezetbe.

- Milyen felekezetbe?

- Ez egy amerikai hitgyülekezet, mormon, és nagyon jó, mert elég sokat lehet velük beszélgetni, meg az imádkozásuk is különleges, meg van nekem egy mormon könyvem anyukámnál. Most anyukámnak van egy barátja, aztán őt is elvittem, neki is megtetszett, együtt járunk. Van egy ingyenes angol oktatásuk itt a 13. kerületben, arra is szoktam járni.

- Mielőtt megismerted őket, milyen volt a viszonyod a vallással?

- Elég jó, előtte római katolikus voltam.

- Mi az oka, hogy átpártoltál a mormonokhoz?

- Megtetszett. Ez az egész úgy kezdődött, hogy 2001-ben találkoztam Erzsébeten két mormonnal, kérdezték tőlem, hogy merre van a Pizza Porta, megmutattam nekik és meghívtak egy pizzára. Utána elkezdtünk beszélgetni, ugyanúgy családi dolgok, őket is érdekelte, mondták, hogy minden rendbe jön, aztán így. Mitőlünk magyaroktól, tanítjuk mi is, náluk van egy kéziszótár és úgy tanulnak, de általában én is szoktam menni, tanítani őket magyarra, ők meg engem angolra. Van nekik táboruk, ingyenes, el szoktam menni.

- És volt valami beavatási szertartás?

- Még nem. Most lett volna egy keresztelőm, csak akivel kapcsolatban voltam, mormonnal, vissza kellett mennie Amerikába, mert lejárt a három éve.

- Ha meglesz majd a keresztelésed, akkor neked is fekete ruhában kell járni?

- Igen, öltöny, fekete táblával. Most, egyelőre azért nem leszek megkeresztelve, mivelhogy nincs is pénzem, mert hogyha véletlenül kiküldenének Amerikába vagy valahova, nekem nincs pénzem, legalábbis annyi, amennyi kéne. Azért küldenének ki, hogy én is ugyanazt csináljam, mint ők itt.

- Hogy terjeszd a vallást?

- Igen. Mindenki ezt csinálja. Elmegy vidékre vagy külföldre. De ezért senki sem kap pénzt, mert terjeszti, ezt mindenki ingyen csinálja.

- Kaptál spirituális jeleket?

- Igen. Végül is ez olyan volt, hogy elkezdtünk imádkozni, és ahogy imádkozom egyre jobb az életem, mert annak idején, mikor abba a rendes templomba jártam, állandóan azon gondolkodtam hogyan spóroljak, aztán most meg már valahogyan, mióta ehhez az egyházhoz vagyok, valahogy olyan jelet kaptam, hogy anyukámnak adjam a pénzem, mert én mindig is dolgoztam. Most már harmincezer forintnál vagyok, és azt tervezem, hogy megyek albérletbe. Most lenne egy postai munka, ami már össze is jött félig-meddig, csak be kéne jelentkeznem, kézbesítői munka.

- Merre tervezed az albérletet?

- Erzsébet, és minél közelebb anyukámhoz.

- Mikor megtörtént ez a családi tragédia, édesanyáddal mi lett?

- Eladtuk a lakást, viszont anyukám biztonságba lett helyezve az idősek otthonába, most 60 éves, de 53 éves korában került be. Utána én is állami gondozásba kerültem, mert idegileg ki voltunk készülve mindketten, és engem is biztonságba akartak helyezni, mert hogyha véletlenül a nővérem kiszökne börtönből, valami ilyesmi is felmerült bennünk, nehogy minket is eltegyen láb alól.

- Ténylegesen beígérte?

- Nem. Ezt mi gondoltuk, mert aki egyszer öl embert, szerintünk az többször is fog.

- Édesanyáddal szoktatok találkozni?

- Igen, én megyek ki naponta, ha nincs dolgom. Jobban van mint volt, járunk ki a temetőbe a nagymamámhoz meg apukámhoz.

- Be tudtál illeszkedni az állami gondozásba?

- Persze, nagyon jó volt, sokat segítettek mindenben, voltak barátaim, mai napig is barátaim, volt osztálytársak. Múltkor is találkoztam velük a Hungexpóban, elmentünk, leültünk a büfébe, elkóláztunk, beszélgettünk.

- Sportoltál valamit?

- Igen, karatéztam két évig.

- Miért hagytad abba?

- Elkezdett ismételten fájni a gerincem, mert azt mondta nekem az orvos, hogy nem szabad semmit se csinálni, semmi sport, kivéve a futást. De én nem fogadtam szót és elmentem erre a karatéra. Ezt az intézetben fizette egy nagyon kedves igazgatóhelyettes, de utána két év után megint elkezdett romlani a gerincem, abba kellett hagyni.

- Az intézetben nem biztattak, hogy ne hagyd abba az iskolát?

- De biztattak, csak nem bírtak velem, utána mondták, hogy akkor menjek el dolgozni. Végül is én ragaszkodtam ahhoz, hogy el szeretnék menni az intézetből, aztán el is mentem '99 karácsonyán.

- Adtak elbocsátáskor neked valamilyen pénzösszeget?

- Adtak, csak evvel is volt a gond, mert anyukám nővére elvette tőlem, avval a címszóval, hogy ő majd vigyáz rá, meg hogy vesznek lakást, aztán azóta se kapom meg. Szóval, én így lettem hajléktalan négy éve.

- A mamád nem szólt a nővérének, hogy valamit intézzen?

- Anyukám a nővérétől fél valamiért. Nem tudom miért, de az ő bankszámlája is nála van, meg amit apukám régebben berakott nekem takarékbetétkönyvre, az is náluk van. Minden pénz náluk van.

- Nem érdekel számszerűen az összeg, de elvileg tudnál akár egy kisebb lakáshoz jutni abból?

- Igen.

- Édesanyáddal nem gondoltátok, hogy összeköltöznétek?

- De gondolkoztunk, csak a nővérét kéne valahogy... Szerintem csak úgy lehetne visszaszerezni, hogy följelentés vagy valamit tenni ellene.

- Kiléptél az intézetből az utcára, és mi történt?

- Lementem vidékre gyalog, mivelhogy nem volt pénzem, hogy elkérjem a számlát, hogy legalább hadd vegyek föl valamennyi pénzt.

- A mamád nővérétől?

- Igen, de hát ő meg nem akarta. Annyiban rendes volt, hogy megengedte, hogy az ünnepet ott töltsem, aztán kidobott. Utána visszajöttem, anyukámat megtaláltam, bár gondoltam, hogy hol lesz, melyik idősek otthonában, elmondták, hogy a Virág Benedek, én már tudtam melyik az. Elmentem oda és elmeséltem neki, de viszont anyukám nem hitte el, fölhívta a nővérét, de az bevallotta, hogy kidobott. Utána anyukám adott egy kis pénzt, hogy elmenjek Kőbányára munkásszállóra, ott töltöttem két hetet. Utána felajánlották az Előd utcai szállót, oda elmentem, ott voltam egy évet.

- Utána jöttél ide?

- Igen, mert az az egy év is bonyolult volt, mert olyanok voltak, hogy verekedés, hiába szólt rá a szociális munkás a lakókra, hogy fejezzék be, nem fejezték be.

- Megtudtad, hogy itt nyugisabb?

- Igen, a Batthyány térre jártam régebben, mert ott osztogattak süteményt meg pékárut, ott volt az a máltai mentős, volt egy nagyon kedves orvos, és fölhívta az utcai szolgálatosokat, ők betelefonáltak, hogy van-e hely, és elhoztak ide. Itt vannak barátaim is. Az egyik barátom csak hobbiból járt ide, most már kinn van New Yorkban.

- Téged ért valamilyen sérelem a másik szállón?

- Nem, de utoljára arra emlékszem, egyszer bejött egy csávó, baltával, elkezdett fenyegetőzni, sorba jártak a mentők meg a rendőrök, elég sok embert vittek el. Az volt benne a poén, hogy ott leginkább a sittes emberek mozogtak, avval dicsekedtek, hogy ők börtönben voltak. Én meg életemben nem voltam börtönben, mégsem dicsekszem, hogy nem vagyok büntetett előéletű. Úgy békén hagytak, de velem is volt, amikor kötekedtek. Annyit csináltam, kimentem egy kört, azt visszamentem. Volt egy kedves ügyintéző, segített nekem jónéhány dologban, aztán mondta, hogy ha valami gondom lesz valamelyik hellyel, például evvel, akkor menjek vissza, szóljak neki, mert akkor utógondozóba be tudna valahogy rakatni.

- Utcán vagy parkokban nem is töltöttél éjszakát?

- Egyszer-kétszer volt olyan, hogy buszon aludtam vagy villamoson.

- Ragaszkodsz a szállókhoz?

- Igen, mert biztonságosabb mint az utca, mert az utcán bármi történhet.

- Szerinted megoldható a hajléktalanság problémája?

- Szerintem meg lehet oldani, csak nem tudom hány százaléka nem dolgozik. Végül is ilyen 20-30 százaléka dolgozik, én is jártam vállalkozóhoz. Igaz, én gerincbeteg vagyok, de akkor is jártam. Csak azt nem értem mi a jó abban, hogy kéregetnek, én soha az életben nem kéregettem, nem újságoztam, meg semmi. Én megfogtam magam, jó, hogy fiatal vagyok, tudom, igaz, hogy az idősebbeknek kevesebb az esély, mint a fiataloknak, de inkább... Engem mint fiatalt jobban felvesznek, én jártam mindenhova. Most nyáron gondolkozom, hogy vissza szeretnék menni Siófokra, azért is gyűjtök pénzt, hogy legalább ezt a nyarat hadd dolgozhassam le, mert én régebben bárpultnál dolgoztam, mint eladó, de feketén, kifizettek, szállást adtak. Tavaly voltam először és mondták, hogy jöhetek az idén is.

- Abból jó pénz összejön?

- Persze, olyan negyvenezer forint egy hónap, mert végül is azonkívül, hogy feketén dolgoztattak, havonta fizetnek. Úgy különben kaja, minden megvan, diszkóbelépőt kapok.

- Nem gondolkoztál azon, hogy megtanuljál mixerkedni?

- Tegnap voltam a munkaügyi központban, megigényeltem a segélyt, egy általános izét, az olyan hatezer forint, de azonkívül elintéztem, hogy személy- és vagyonőri tanfolyamra megyek szeptemberben. Meg azon is gondolkoztam, hogy gimnáziumba szeretnék menni, de egyelőre a személy- és vagyonőrit leteszem, mert úgy látom, hogy ez könnyebb, mint hogyha emelgetnék. Jó, mondjuk az a néhány óra állás nem tesz jót, de azért szerintem megteszi.

- Szerinted van különbség a csöves és a hajléktalan elnevezés között?

- Van néhány dolog. Például a hajléktalan nem annyira hajléktalan, mint a csöves, végül is van hol aludnia. Viszont a csöves kinn az utcán egész nap kóborol, kukázik, de hogyha csöves lennék, olyan aki utcán alszik, én a helyében megcsináltatnám azt a Köjál-papírt, tüdőszűrőt, inkább bejönnék ide, lefürödnék, letisztálkodnák, legalább valahogy a külsőt változtatni, hogy ne lássák annyira, mert énrám is rám néznek, jóformán nem mondják meg, hogy mi vagyok.

- Ismerőseidnek, akik állami gondozottak voltak, sikerült kitörniük?

- Nem mindenkinek. Ismerek egy srácot, aki négy millióval kiment, aztán apucival elherdálták meg elitták, így meg alkoholista lett, most nincs pénze, állandóan kéreget.

- Barátaid között a hajléktalanok vannak többen?

- Nem, de őket nem érdekli, ők segítenének nekem, csak nincs még meg rá a lehetőség, tanulnak. Volt munkatársakkal is tartom a kapcsolatot, de ők családosak, mondták múltkor, hogy próbálnak valahogy segíteni rajtam, hogy ne legyek ilyen kényes helyzetben, ők is úgy vannak vele, hogy nem tehetek róla.

- A lányokkal mi újság van?

- Egyelőre nincs barátnőm, de kilátásban van.

- Hol szoktál ismerkedni?

- Általában koncerteken, de most van egy lány, akivel a gyülekezetben ismerkedtem meg. Elég jó baráti kapcsolatban vagyunk, vasárnaponként találkozunk, csütörtökönként angolon.

- Tudja, hogy itt laksz?

- Nem tudja, mert szégyellem és nem mondom el.

- De az önhibádon kívül történik az egész dolog...

- Azt tudom, de akkor se mondom el inkább senkinek. Azért nem mondom el munkahelyen se, mert úgy gondolom, van olyan munkahely, nagy főnökség, aki félreértheti, és emiatt meg nem vesz föl.

- Vállalkozóknál hosszabb időket töltöttél?

- Hosszabb időket, volt olyan ahol egy évig voltam.

- Amikor nincs munkád mit csinálsz?

- Annyit csináltam, hogy amit összegyűjtöttem anyukámnál pénzt, abból elkezdtem költekezni. Nem sokat, mert anyukám ad ezer forintot, hogy egyek valamit, vagy vegyek egy cigit, egy spray-t, egy ruhát. Sétálgatok is, el szoktam járni az IKEA-ba egy ingyen kávéra, megiszom, elszívok mellé egy cigit, kimegyek anyukámhoz, beszélgetünk, ahogy végez a konyhával, utána ebédig beszélgetünk, akkor én elköszönök tőle, elmegyek, előtte kérek pénzt, elmegyek, aztán például most egész héten délelőttös az egyik barátom, délután megbeszélünk egy találkozót, fölhívom őt. Én így csináltam, de közben kerestem állást, nekem nem volt olyan, hogy ne dolgozzak.

- Szavazni voltál már?

- Nem, én nem is kapok levelet. Nem tudom, hogy miért nem.

- Lehet hogy neked kéne utánamenni, hogy vegyenek nyilvántartásba?

- Az meglehet. Elmenni elmennék. Ámbár nekem mostanság mondták, hogy a Kádár-rendszer milyen jó volt. Szoktam idős bácsikkal beszélgetni, van egy-két ismeretségem, ötven-hatvan évesek, meg benn az idősek otthonában is nagyon szeretnek engem, és ott is nagyon sokat beszélgetünk ilyenekről.

- Meg van írva előre a sorsunk, vagy a véletlenek irányítják? Hogyan alakul az ember élete?

- Nem tudom. Én úgy vagyok vele, hogy azt a Jóisten tudja.

- És olyan, hogy szerencse, létezik? Vagy balszerencse?

- Szokott lenni szerencsétlen napom, de nem tudom.

- Szerencsejátékokkal foglalkozol?

- Persze. Kaparós sorsjegyezni szoktam, általában az Édes Élet, Luxor, Galaxy meg a Black Jack. Meg most veszek részt, jövő hét pénteken lesz a sorsolás, autó, meg azon kívül százezer forint, én is benne vagyok.

- És ezek a sorsjegyek jól fizetnek?

- Hát persze ötezer forintot de hát én egyszer már szeretnék úgy nyerni, hogy kétmillió forintot, mert van olyan is.

- Ha neked kellene megtervezni, hogy milyen legyen száz év múlva a világ, akkor min változtatnál?

- A világot én úgy szeretném látni, hogy ne legyen ez a sok gyilkosság. Én nem tudom, hogy mire jó egyes embereknek, szerintem az ötven százaléka vagy hatvan cigány, na most hogy mondjam, nem értem, hogy mire jó, az emberek egymást kirabolják, meglopják, megölik. Nem tudom, hogy mire jó ez, mert szerintem ennek semmi értelme. Kap egy büntetést, börtönt, nem tudom hány évet egy bankrablásért vagy valami, de szerintem ezt nem érdemes. A másik, amit megváltoztatnék, szigorúbbá tenném a törvényt, hogy ne legyen ez a sok bűnözés. Szerintem az embereknek egymást támogatniuk kéne, nem meglopni.

- Csak a törvénnyel vissza lehet fogni a bűnözést?

- Nem biztos, hogy pont a törvénnyel, de azért az embernek is kéne gondolkodnia, hogy inkább menjen el becsületesen dolgozni, ne csináljon balhékat, keresse meg azt a kis pénzt, harmincezer, még az is jó. Igaz, hogy nehéz fönntartani a lakást, de akkor is ha van az embernek egy kis esze, akkor elmegy dolgozni, aztán elkezd spórolni, mert mást nem tehet.

- Háborúskodás lenne abban a társadalomban, amit felépítenél?

- Mondjuk, a háborúért nem nagyon rajongok, végül is az szerintem arról szól, hogy harag van egymás közt, azt egymást ölik, de én ezt sem értem, hogy ebben mi a jó, egymást lepusztítják. Szerintem el kéne békülni egymással az embereknek. Most itt van ez az Amerika meg a mit tudom én mi, össze-vissza lövöldöznek, emberéletet vesztenek, ártatlan emberekét ráadásul, ennek semmi értelme.

- Szoktak lenni visszatérő álmaid?

- Például az, hogy egyszer eljön egy olyan nap, lesz egy lakásom, autóm, családom. De hát ezt az álmot szerintem magamnak valahogy meg kéne oldanom, hogy beteljesüljön.

- Van olyan az életedben, amitől félsz?

- Egyedül csak ettől a háborútól, hogy ne legyen. Jó, végül is anyukám is megélt egy háborút, de kicsi volt, de saját szeme láttára anyukáját lelőtték. Ha jól emlékszem oroszok voltak, bejöttek, aztán az anyukámnak a' anyukája, szóval mamám, ki akart menni ételért, mert látta, hogy valaki elejtett valami kaját, mert annyira siettek, és pont egy kocsi alatt volt. Kiment a mamám azért az ételért, egy szelet kenyér volt, hogy egyenek valamit, aztán pont nem figyelt oda, és fejbe lőtték. Anyukám meg egész végig a kocsi alatt volt, utána találta meg az apukája őt a kocsi alatt, de apukájának is az egyik keze nem volt a helyén, nem tudom mit csináltak.

- Az őrző-védő tanfolyamon kívül milyen terveid vannak még a jövőre nézve?

- Az, hogy elkezdek tanulni, kitanulok most már tényleg egy normális tanfolyamot, végül is abból még lehet munka, ugyanúgy oktatási bizonyítványt adnak, és hát elhelyezkedek valahova dolgozni, hosszútávra megpróbálok lenni, bár biztos, hogy nem leszek, mert most ez a vágyam, hogy biztonsági őr legyek. És én úgy érzem jó hosszú távig bírok lenni, igaz, az őrök sem keresnek sokat, de szerintem százezret biztos megkapnak, aztán valamennyit összegyűjtök, veszek egy lakást később, de azért megpróbálom a pénzt is visszaszerezni közben valamilyen jogi úton.

- Lőgyakorlaton vettél már részt?

- Rendőrnapon voltam, akkor lehetett légpuskával föllőni az égbe. Meg fogtam már rendőrpisztolyt, úgy is fogtam már, hogy volt benne tár, de úgy is, hogy nem volt benne, de a tár meg föl volt húzva, úgyhogy nem húztam meg a ravaszt, mert véletlenül lelőhettem volna valakit, mert ki volt biztosítva a pisztoly is ráadásul, azonkívül, hogy volt a tárban töltény.

- Mi volt idáig a legjobb dolog az életedben?

- Az volt, hogy legalább vannak barátaim, akik próbálnak segíteni, együttéreznek velem, meg hát anyukám is, próbálunk egymáson valahogy segíteni, támogatni, valahogy mégiscsak azért jó legyen.

- Mi volt a legrosszabb?

- Legrosszabb ez volt, ez a haláleset.

- Olyan, hogy szabad akarat, van az embernek?

- Szerintem igen, nekem is van szabad akaratom végül is, nem? Én úgy veszem, hogy az az én szabad akaratom, hogy minél előbb helyrehozzam, amit már más elcseszett nekem, szóval, elrontott. Most ezt próbálom valahogy helyrehozni, hogy ne érezzem ilyen kínosan magam, hogy nem csinálok semmit, vagy valami.

Az interjút Kiss Géza készítette
Az interjú készítője köszönetet mond Müller Péter Sziáminak az inspirációért

---

A Csillagszálló számainak teljes tartalmát a Kurt Lewin Alapítvány teszi hozzáférhetővé a világhálón, a szochalo.hu oldalon.

A Csillagszálló árának fele az árust illeti