"Havas egy tuskó, de sokan miatta nézték a Mokkát". Ez a szöveg jelent meg a többi között a TV2 reggeli műsorának csíkjában, miután a csatorna vezetői előző nap közölték: leveszik Havas Henriket a képernyőről, mert viselkedése és hozzáállása nem illeszthető be a TV2 szellemiségébe.

Nem vagyok nagy Havas-fan, engem is sokszor zavart a magát ki tudja mi okból Tanár úrnak neveztető műsorvezető olykori pökhendisége és nyeglesége. (Na jó, nem játszom, az ártatlant: tudom, hogy Havasnak újságíró iskolája van, és a mai magyar média sok jeles, és kevésbé ismert művelője az ő oktatási intézményében szerezte a diplomáját).

A "Tanár úr" néha valóban elviselhetetlen volt: ő volt az Isten, aki elszabadult hajóágyúnak öltözve mindig azt mondta, amit jónak gondolt. Kezelhetetlen és fékezhetetlen kolléga volt, idomíthatatlan, vad elefánt.
Mégis, ha jobban belegondolunk ebbe a buta történetbe, az egészben a leginkább az a zavaró, hogy Havasnak nem azért kellett mennie, amiért, ahogyan ő maga is megfogalmazta, egy normális országban mennie kellett volna. "Egy normális országban én nem vezethetnék reggeli műsort", nyilatkozta Havas néhány hónappal ezelőtt. Amivel persze nem arra célzott, mintha ő nem lenne szakmailag felkészült egy ilyen tevékenységre,hanem arra, hogy aki egy vállaltan politikai műsorban (Heti Hetes) egyszer már "megégette" magát, annak valóban nem lenne szabad egy kereskedelmi televízióban reggeli műsort vezetnie.

Ennyi "tiszteletkör" után azért szögezzük le, hogy a Mokkában és a környékén Havas Henrik volt az egyetlen újságíró. A többiek, Szörényi Péter szerkesztővel az élen, csak nem is ugatják azt, ami újságírásnak szokás nevezni. Szerény véleményem szerint egyedül Liptai Claudia van a helyén, merthogy nem akar többnek látszani, mint amilyen. Nem játssza a szép, de buta nőt, és nem is igyekszik magát nagyon okosnak – és főként okoskodónak – mutatni. Jenő buta, Jakupcsekkel meg éppen az a baj, hogy nem az, de igyekszik megfelelni a feladatnak: szándékosan lebutítja magát és ez gyakran sikerül is neki.

Hogy Havas jó, vagy rossz újságíró, azon lehet vitatkozni, de hogy ebben a kompániában ő volt az egyetlen valódi zsurnaliszta, aki ismeri a szakmát, ahhoz nem fér kétség. Ő még nem sajtómunkásoktól, hanem hírlapíróktól tanulta a hivatást, és nyilván ezért is képes megkülönböztetni, hogy a műsorkészítésben mi a fontos és mi a kevésbé lényeges.

Nem sok ez, normális országban ennek nem érdemnek kellene lennie, hanem szakmai alapvetésnek. De hát ez az ország, bármennyire is fáj kimondani, merthogy szeretjük, és a miénk, egy ideje már nem tekinthető normálisnak. És itt most nem a politikai palettán szabadon futó őrültekre gondolok elsősorban, hanem arra az értéktévesztésre, amely az életünk számos területén, így a médiában is oly szépen és masszívan megjelenik.
Szívós és céltudatos munkával elértük, hogy nem a minőség, hanem a minősíthetetlen a fontos. Nem a tudás számít, még kevésbé a teljesítmény.

– Itt van Béla! - mondja a műsorvezetőnő a Mokkáék konkurensének számító csatornán. – Béla, aki tegnap délután lerúgta a felesége fejét és befújta a dohányfüstöt a buszon egy turistacsoport képébe. Tapsoljuk meg Bélát!

És a közönség szolgálatkészen megtapsolja Bélát, mert a médium felelős – elnézést: felelőtlen – arcai ilyen tapsolósra nevelték. És megtapsoljuk –most már a Mokkához visszakanyarodva –a Tomcat nevű embert, akit valójában Polgár Tamásnak hívnak, és akinek egy normálisan működő országban nem a stúdióban, hanem egy annál zártabb és jobban őrzött helyiségben lenne a helye. És nem csak hogy meghívják, de a Tanár úr egykori tanítványa, Csiszár Jenő kedélyesen tegeződik vele. A nagyérdemű pedig, persze csak képletesen és kénytelenségből, tapsol Satunak, Debilnek és a többi önjelölt agyamentnek. Sebeők János pedig, aki valamikor írónak és filozófusnak indult, legutóbb azzal kerülhetett be a Mokkába, hogy erotika-ügyi miniszterelnök szeretne lenni.

Ennyi már elég, hogy a Mokkáéknál valaki képernyőre kerüljön, mert vannak helyek – majdnem műhelyeket írtam – ahol ezt nevezik szakmának, és ezt gondolják teljesítménynek.

Havas tehát ment, a műsor szerkesztője, aki azt ez az egész szörnyűséges kakofóniát levezényli, maradt. Nem számoltam, de szavahihető szemtanúk szerint a Tomcat nevű feketeinges kopasz bajkeverő az elmúlt évben hétszer volt a Mokka vendége, Szíjjártó Péter, a Fidesz arca pedig már szinte családtag a stúdióban - nincsen olyan pulóvere, amelyet legalább hatszor ne láttunk volna. Bérlete van, vagy fizet a pártja azért, hogy meghívják, nem tudom. Ha így lenne, rossz lenne. De van egy sejtésem, miszerint a helyzet még ennél is súlyosabb: a TV2 vezetői azt gondolják, hogy Szíjjártó a politika, Donatella és anyukája, valamint az erotikusnak legföljebb viccből nevezhető Sebeők pedig a bulvár.

Havas elment, de nem azért, amiért egy normális országban mennie kellett volna. A többiek, akiknek közük sincs a szakmához, maradtak – de ők sem azért, amiért egy normális országban maradhatnának.

 (fsp.nolblog.hu)