Elhunyt Luciano Pavarotti

Modenában csütörtökre virradóra Elhunyt Luciano Pavarotti olasz operaénekes - jelentette be a művész menedzsere. A 71 éves művészt, a "Három Tenor" egyikét, az elmúlt évtizedek egyik legszebb hangú énekesét tavaly júliusban operálták meg hasnyálmirigy-rákkal. Emiatt félbe kellett szakítania világ körüli búcsúturnéját, amelynek keretében Budapesten is fellépett volna.

Augusztus 8-án Modenában kórházba szállították, de két héttel később hazaengedték. Az elmúlt hetekben már elterjedt a médiában, hogy állapota rosszabbodott, ezt azonban Pavarotti és köre mindig cáfolta, sőt, azt ígérték, hogy a Maestro visszatér a színpadra.

Pavarottit szombaton temetik el Modenában. A gyászszertartást a város székesegyházában tartják.




Ave Maria


"Amikor Pavarotti megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait" - ezt írta korunk egyik legnagyobb tenoristájáról a The New York Times című amerikai lapkritikusa. Pavarotti nemcsak a "Magas C Királya" volt, hanem drámai erejű előadó és az élet igazi szerelmese.

A modenai, szülővárosához haláláig hű Pavarotti a génjeiben hordozta a zene szeretetét és a tehetséget: apja, aki a hadsereg pékjeként dolgozott, amatőr operaénekes volt, és fia az ő, valamint a kor olasz-amerikai énekes csillaga, Mario Lanza utánzásával kezdte "pályáját" családi körben. Ennek ellenére nem végezte el a konzervatóriumot, hanem először általános iskolai testnevelő tanárként dolgozott, miközben Arrigo Pola tenoristánál fejlesztette énektudását. Az éneklés mellett akkor döntött végleg, amikor 20 éves korában kórusával Walesbe utazott egy nemzetközi fesztiválra, és ott első díjat nyertek.

Debütálására szintén egy énekverseny megnyerése után 1961. április 29-én került sor a Reggio Emiliai operában, ahol Puccini Bohéméletének Rodolfóját énekelte. A szerep, amellyel később szinte azonosították, hozta meg neki 1963-ban a nemzetközi elismerést is: a londoni Covent Gardenben "be kellett ugrania" Giuseppe Di Stefano helyett, majd 1965-ben az Egyesült Államokat is meghódította Donizetti Lammermoori Luciájában. Később is hálával emlékezett vissza darabbeli partnerére, Joan Sutherlandre, aki elmondása szerint megtanította őt a helyes légzéstechnikára. Máig emlékezetes maradt 1972. február 17-i fellépése a New York-i Metropolitanban, ahol Donizetti Az ezred lánya című operájában olyannyira megdöbbentette 9 természetes könnyedségű magas C-jével a közönséget, hogy 17-szer tapsolták vissza. Emlékezetes alakítása volt Verdi Trubadúrjának Manricója, a Rigoletto Hercege, az Othello címszerepe. Ugyanakkor milliók számára az opera lényegét Puccini Turandotjának Nessun dorma általa előadott áriája jelenti.

Verdi Trubadúrjában a Metropolitan színpadán


A hatalmas termetű, fekete szakállas, joviális Pavarotti hatalmas népszerűségét nem kis mértékben önálló estjeinek köszönhette. Ő volt az első, aki a londoni Hyde Parkban klasszikus zenei koncertet adott 150 ezer ember előtt, 1993-ban pedig minden idők legnagyobb ária- és dalestjét tartotta a New York-i Central Parkban félmillió helyszíni és több millió tv-néző előtt. 1990-ben pályatársa, a leukémiával küzdő José Carreras gyógyulásának örömére állt össze egyik legnagyobb vetélytársával, Placido Domingóval, és az olaszországi futball-világbajnokság döntője előtt a római Caracalla-termákban adott koncerten a "Három Tenor", lenyűgözve a világot. A felvételt két Grammy-díjjal is jutalmazták. A három világhírű operista később még sokszor megismételte ezt az "örömzenét", amelyet korábban csak rock- és jazz-zenészek engedtek meg maguknak. Domingo Pavarotti halálhírét hallva e koncertekre emlékezett: "Imádtam csodás humorérzékét. A közös koncerteken gyakran elfelejtettük, hogy tulajdonképpen fizető közönség előtt szerepelünk, annyit mókáztunk egymás között". Persze a három nagy énekes ugyanolyan művészi alázattal adta elő a nápolyi dalokat, a Beatles szerzeményét, vagy a Liverpool futballcsapatának himnuszát, a You Never Walk Alone-t.

Az előbb spagetti-reklámmal, majd fogyókúráival (csúcssúlya 180 kg volt), végül magánéletével a bulvársajtóban is sokat szereplő Maestrót gyakran vádolták azzal, hogy feláldozza művészetét a kommercializmus oltárán. E vádak különösen akkor érték, amikor az 1992 és 2003 között Modenában jótékony céllal tartott Pavarotti and Friends koncertsorozaton a nemzetközi pop- és rockélet legnagyobb sztárjaival lépett fel: fantasztikus duetteket énekelt Bonóval, Brian May-jel, Elton Johnnal, Joe Cockerrel, James Brownnal, de a Spice Girls sem derogált neki. Pavarotti azzal vágott vissza, hogy pontosan "kommercializálni" akarnak, mert a Három Tenorral, valamint a Pavarotti and Friendsszel másfél milliárd emberhez juttatták el az operát.



We are the World - Pavarotti and Friends

"Van, aki azt mondja, hogy a 'pop' szó sértő, és azt jelenti: nem jelentős. Én ezt nem fogadom el. Mint ahogyan azt sem fogadom el, hogy a 'klasszikus' szó egyet jelentsen az unalmassal. Jó zene van és rossz zene. Bár nem könnyű sem nekik, sem nekem egy másik műfajt előadni, imádok kinyílni egy új világra" - mondta egy interjúban. Mellesleg ezek a modenai koncertek komoly segélyeket nyújtottak a háborúban álló országoknak Boszniától Afganisztánig, sőt, a délszláv háborúk után a művész létrehozta Mosztarban a Pavarotti Centert a tehetséges boszniai művészek oktatására.

Luciano Pavarotti 35 évig élt házasságban Adua Veronival, három lánya édesanyjával, 1996-ban azonban 26 éves titkárnője, Nicoletta Mantovani lett az élettársa, akit 2003-ban feleségül is vett és aki egy negyedik lánnyal ajándékozta meg.

Magyar pályatársak a sztártenorról

Kincses Veronika Kossuth-díjas, érdemes művész szerint óriási veszteség Luciano Pavarotti halála, nemcsak azért, mert véleménye szerint a világ legszebb tenorja volt, hanem mert rengeteget tudott a szakmáról. A neves magyar szopránénekesnő énekelte Mimit a legendás, 1986-os budapesti Bohémélet előadáson. Kincses Veronika szerint Luciano Pavarotti kitűnő partner volt, mindössze egy háziszínpadi próbával készítették elő az előadást, amelyet azóta is az Magyar Állami Operaház egyik legnagyszerűbb produkciójaként emlegetnek.

Marton Éva Kossuth-díjas szopránénekest Düsseldorfban érte a gyászhír, ahol a Jenufa című Janácek-operában lép föl. Számos személyes emlék köti Luciano Pavarottihoz, az emberhez. Felidézte, hogy New Yorkban például egy házban laktak, amikor a Trubadúrra készültek. Az egyik próba után meghívta Marton Évát és férjét, főzött nekik spagettit. "A tészta legyen al dente, és a petrezselymet egészen apróra kell vágni" - emlékezett az énekesnő a híres tenor szavaira. Szerinte Luciano Pavarotti a legértékesebb énekes egyéniség volt a maga idejében, igazi színpadi személyiség. Beszámolt arról is, hogy egyszer a milánói Scalában egy Tosca előadásba kellett beugrania, a ruhapróbára sem volt ideje, csak a színpadon találkoztak Pavarottival. Nem értette, hogy a tenor a főpróbán miért fogja a hátát, a színfalak mögött derült ki, hogy a ruha szétnyílt. Később San Franciscóban is találkoztak, ahol a tenor arról panaszkodott neki, hogy már nem öröm az éneklés. Marton Éva szerint szomorú volt látni, hogy mint romlik az énekes fizikai állapota.

Gáti István bariton a Bécsi Staatsoperben a Bohéméletben és az André Chénierben is színre léphetett Luciano Pavarottival. "A legjobb korszakának végén találkoztam vele" - mondta Gáti István. A kéthetes próbaidőszak kemény, de tanulságos munkával szolgált, és érdekes volt látni-hallani, mekkora ünneplés és érdeklődés kíséri az olasz énekes minden léptét.

Luciano Pavarotti egészségének romlását sajnálattal tapasztalhatta a MÁV Szimfonikus Zenekar is, de emlékeikben inkább a nagy művész marad meg, hiszen összesen hétszer léphettek vele pódiumra - mondta el Strausz Erzsébet, az együttes sajtóreferense. Beszámolója szerint először 1998-ban Lyonban, majd 1999-ben a három tenor tokiói koncertjén, itt 32 ezren hallgatták a műsort. Ezután Bejrútban, Aschaffenburgban, Münchenben kísérték szólóestjeit. 2005-ben találkoztak vele utoljára, előbb Düsseldorfban majd Stuttgartban. A két koncert közötti néhány napban láthatták, hogy Luciano Pavarotti egészsége mennyire változó. Ekkor volt alkalmuk 70. születésnapján köszönteni a művészt. Mint felidézte, bár tolókocsiban vitték Luciano Pavarottit a pódiumig, de ha énekelt, mindenki elhitte, hogy ő az a szerelmes férfi, aki meghódíthatja a nőt.

Operaházi debütálásai, szerepei

Rodolphe (Puccini: Bohémélet) 1961. április 29., Reggio Emilia.

A mantuai herceg (Verdi: Rigoletto), 1961. november 1., Capri.

Alfréd (Verdi Traviata), 1961. december 3., Belgrád.

Edgar (Donizetti: Lammermoori Lucia) 1963. január 18., Amszterdam.

Pinkerton (Puccini: Pillangókisasszony) 1963. május 7., Belfast.

Idamante (Mozart: Idomeneo) 1964. július 24. Glyndebourne.

Elvino (Bellini: Az alvajáró) 1965. július 24. Covent Garden, London.

Nemorino (Donizetti: Szerelmi bájital) 1965. július 15. Melbourne.

Tebaldo (Bellini: Rómeó és Júlia) 1966. március 23., Scala, Milánó.

Arturo (Bellini: A puritánok) 1968. március 22., Catania.

Oronte (Verdi: A lombardok az első keresztes háborúban) 1969. Róma)

Des Grieux (Massenet: Manon) 1969. április 12., Genova.

Avino (Verdi: A lombardok) 1969. november 20. Róma.

Riccardo (Verdi: Az álarcosbál) 1971. október 27., San Francisco.

Fernando (Donizetti: A kegyencnő) 1973. szeptember 7. San Francisco.

Rodolfo (Verdi: Luisa Miller) 1974. november 13. San Francisco.

Manrico (Verdi: A trubadur) 1975. szeptember 12. San Francisco.

Olasz énekes (Strauss: A rózsalovag) 1976. március 8., MET, New York.

Cavaradossi (Puccini: Tosca) 1976. november 26. Chicago.

Kalaf (Puccini: Turandot) 1977. október 29. San Francisco.

Enzio (Ponchielli: Gioconda) 1979. szeptember 7. San Francisco.

Radames (Verdi: Aida) 1981. november 12. San Francisco.

Idomeneo (Mozart: Idomeneo) 1982. október 14. MET, New York.

Ernani (Verdi: Ernani) 1983. november 18. MET, New York, (MTI)

Luciano Pavarotti
Luciano Pavarotti
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.