Alapítvány után nyomoztak, drogot találtak

A Zuschlag János és hét társa ügyében indult büntetőügyben több házkutatást tartottak Kiskunhalason a közelmúltban. Az ügyészek a vizsgált alapítványok hiányzó számláit keresték, amikor az egyik helyi szocialista önkormányzati képviselő lakásán különös videofelvételt, a képviselő testvérénél pedig kábítószergyanús anyagot találtak.

Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes lapunknak elmondta: a videokazettán látható felvétel alapján felmerült a befolyással üzérkedés, a másik esetben pedig kábítószerrel való visszaélés gyanúja. Hozzátette: a két új eljárásnak nincs köze az alapítványi ügyhöz. Információink szerint a felvételen egy beszélgetést rögzítettek, amelyen egy környékbeli vállalkozó előtt arról beszél egy kiskunhalasi képviselő, hogy kapcsolatai révén - százalékos jutalékért - segíteni tud abban, hogy a sportcélú fejlesztési pályázatukra több pénzt kapjanak.

Mint arról korábban már beszámoltunk: a kiskunhalasi ügyészség 2005-ben törvényességi felülvizsgálatot indított több, a városban bejegyzett alapítványnál. Az alapítványok megszegték a számviteli fegyelmet. Az ügyben büntetőeljárás indult, amelynek keretében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a nyáron különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsította meg Zuschlag János egykori MSZP-s képviselőt, a szocialista párt helyi elnökét. A gyanúsítottak között van Lados István, Zuschlag személyi titkára, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben, továbbá Katus Ferenc, a megyei közgyűlés szocialista frakciójának tagja, valamint Krausz Csaba újbudai önkormányzati képviselő és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal (FIB) fővárosi elnöke.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.