Tüntetők egy bezárt iskola előtt

A tüntetés az egyetlen "tárgy", amit harminc mátraszőlősi gyerek az új tanévben eddig tanult. Reggelente ugyanis a szüleik régi iskolájuk elé viszik őket, mert azt az önkormányzat bezáratta. Az órák így napok óta skandálással telnek: "Tanulni akarunk!", "Nyissátok ki!", "Iskolát akarunk!"

A gyerekek szülei a hét végén kaptak értesítést arról, hogy a község iskoláját bezárták, ahogy arról is, a szomszédos Pásztón kit fogad a Dózsa György Általános Iskola, kit a Gárdonyi. Ám nem mindenki akar Pásztón tanulni.

A mátraszőlősi kisebbségi önkormányzat elnöke, Danyi Károly szerint törvénysértő volt az iskola bezárása, mivel etnikai nevelés folyt az intézményben, így megszüntetéséhez a kisebbségi önkormányzat hozzájárulása is kell - ők pedig ezt nem adták meg. Az iskolabezárásról szóló döntés érvénytelen - ezt állapította meg a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal is, amely szeptember 7-éig adott határidőt a jogszabálysértés megszüntetésére.

Szappan Bertalanné unokája az első évet kezdte volna az iskolában, ahol - a nagymama szavai szerint - jó színvonalú tanítás folyt. Szappan Bertalanné fontosnak tartotta megjegyezni: a tanulók között magas volt a cigánygyerekek aránya, ám sem a tanárok, sem a gyerekek nem tettek különbséget roma és nem roma diákok között.

Mátraszőlősön százötven általános iskolás korú gyerek él, ám a helyi iskolába egy éve már csak 93-an jártak. Volt, aki év közben jelentkezett át Pásztóra. Egyikük édesanyja, Sípos Ildikó kijelentette: nem volt elégedett az oktatás színvonalával. Harminc gyerek szülei viszont továbbra is a helyi iskolát akarják. Tóth Gyula polgármester szerint ugyanakkor nincs pénz az intézmény fönntartására. Tóth Gyula hangsúlyozta: megmaradhatott volna az iskola, ha a szomszédos községgel társulnak, ám ezt a szülők és a pedagógusok 70 százaléka ellenezte.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szükségesnek tartja, hogy törvényes, gyors, a gyermekek érdekeit szem előtt tartó megoldás szülessen Mátraszőlősön. Közleményük hangsúlyozza: sajnálatos, hogy az önkormányzat csak augusztus 28-án döntött az iskola sorsáról.

Tóth Gyula erről azt mondja: az utolsó pillanatig azon voltak, hogy az iskola megmaradjon, de a nyáron több gyerek is átjelentkezett más tanintézetbe, emiatt több osztályban három gyerekkel kellett volna kezdeni a tanévet - ezt sem lehet.

Mátraszőlősőn pénteken rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak. A polgármester úgy fogalmazott: a közigazgatási hivatal nem ismert minden tényt, amikor törvénytelenséget állapított meg az iskolabezárás kapcsán. Például "kétséges", folyt-e etnikai oktatás az iskolában. A gyerekek ugyanis nem beszélnek semmilyen cigány nyelvet és még a kisebbségi önkormányzat vezetője sem tudta megmondani, hogy mit is jelentett Mátraszőlősön az etnikai képzés. De ha volt, Tóth Gyula szerint azt ugyanúgy lehet majd Pásztón is folytatni.

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman - aki kedden vizsgálatot rendelt az ügyben - tegnap a helyszínen járt. Az MTI-nek azt mondta: az ügyben nem érzékelt politikai felhangot, "valószínűleg szakmai kérdésekről van szó". Hozzátette: ha jogszerű volt az iskola megszüntetése, akkor megy minden a maga útján, ha nem, akkor vagy helyre kell állítani az eredeti állapotot, vagy más megoldást kell találni.

Lyukasóra
Lyukasóra
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.