További bűncselekmények gyanúja Zuschlag és társai ügyében

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag János és társai elleni nyomozás alkalmával elrendelt házkutatások során kábítószergyanús anyagot talált az egyik gyanúsítottnál, de előkerült egy videokazetta is, mely alapján újabb bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel - közölte Szabó Ferenc, a megyei főügyész helyettese szerdán.

Szabó Ferenc megerősítette azt, a Bács megyei napilapban, a Petőfi Népében megjelent információt, mely szerint kábítószergyanús anyagot találtak a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjánál tartott házkutatás során. "A kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt kezdeményezett eljárást leválasztottuk az ügyről, és a Kiskunhalasi Városi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást, és már gyanúsítottként kihallgatták a terheltet" - fűzte hozzá a megyei főügyész helyettese.

Szabó Ferenc beszámolt arról, hogy az alapítványi pénzek ügyében indított nyomozás során tartott házkutatásnál egy olyan videokazetta került elő, amelyen a felvétel alapján befolyással üzérkedés gyanúja  merül fel. A felvételről az derül ki, hogy az egyik személy "segít pályázati pénzhez jutásban, de vissza kell osztani belőle  meghatározott százalékot" - mondta a kapcsolódó ügyről.

A befolyással üzérkedés gyanúját is egyelőre ebben az ügyben vizsgálják, de csak később derül ki, hogy elkülönítik-e. "Az egyetlen kapocs az ügyben, hogy személyi átfedések vannak" -  mondta Szabó Ferenc.

Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a  Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánost, az MSZP megyei  területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát, akik  alapítványok és egyesületek önkormányzatoktól és minisztériumoktól  nyert pályázati pénzeit nem rendeltetésszerűen használták fel.
A nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek  következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított  vizsgálatot számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt  több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek  felhasználása miatt.

A nyomozás során kiderült, a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János, aki egy botránya miatt korábban országgyűlési képviselői mandátumáról volt kénytelen lemondani, jelenleg az MSZP  Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének  elnöke.

"A nyomozás eddigi adatai szerint Z. János egyértelműen  gyanúsítható azzal, hogy utasításokat adott az érintett egyesületek  és alapítványok munkatársainak" - mondta az MTI-nek júniusban a  megyei főügyész helyettese.
Zuschlag János az MTI megkeresésére elmondta: "én azt gondolom  ezzel az üggyel kapcsolatban, hogy nem követtem el bűncselekményt,  és ezt továbbra is fenntartom".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.