A rocksztárok korán halnak

Egy rocksztárnak két és félszer nagyobb az esélye a korai halálra, mint egy átlag európainak vagy amerikainak. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve sikerük első öt évében - ezt állapította meg a liverpooli John Moores Egyetem tanulmánya, amely a Journal of Epidemiology and Community Health című brit orvosi szaklapban jelent meg.

A tanulmány az 1956 és 2005 közötti időszakot vizsgálta. Kiderült, hogy a korszak több mint ezer, túlnyomó többségében angolszász - legsikeresebb előadója közül 100-an haltak meg fiatalon. A listára került a 42 évet élt Elvis Presley is. A halálesetek egynegyedéhez alkoholnak vagy kábítószernek volt köze. Példának említik Jimi Hendrixet, Brian Jonest, Janis Joplint, a punkbálvány Sid Vicioust, Bon Scottot vagy Kurt Cobaint, a Nirvana frontemberét. Többen megérték 50. életévüket, de korai haláluk nagy- mértékben a szesz vagy a drog "utóhatásainak" köszönhető. Ebbe a kategóriába sorolták Jerry Garcíát, a Grateful Dead vezetőjét (53), Carl Wilsont, a Beach Boys tagját (52) és Johnny Ramone-t (56). Megállapították, hogy a korai halál veszélye a siker első pillanatától 25 éven belül 70 százalékkal nagyobb, mint az átlagpolgároké, az első öt évben pedig 240 százalékos.

A kutatók e tényekből kiindulva elsősorban arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a közegészségügyi szervek és alapítványok kétszer is gondolják meg, felfogadnak-e rocksztárt egy figyelemfelkeltő egészségvédő kampányra. Kicsi a valószínűsége ugyanis, hogy a fiatalok hitelesnek tartják e személyiségeken keresztül a célzott üzenetet. (MTI)

Jimi Hendrix, a legendás gitáros 28 évet élt
Jimi Hendrix, a legendás gitáros 28 évet élt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.