Padlófelmosás a morgolódókkal
Becket hónapok óta fúrták a kulisszák mögött és a sajtóban is. Az elégedetlenség oka: Európa egyik legrégebbi szociáldemokrata pártja harminc százalék alatt szerepel a közvélemény-kutatásokban. A szavazók mindössze 29 százaléka tartja Becket alkalmas kancellárjelöltnek, míg párttársa, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kancellári kandidálását a választók 43 százaléka támogatná. A legnagyobb csapás az, hogy az SPD-s szavazók többsége inkább Angela Merkelt (CDU) látná 2009 után szívesen tovább a kormányfői poszton, mint saját pártelnökét.
Beck egy interjúban felelőtlennek nevezte azokat, akik a harmadik-negyedik sorban elbújva morognak. - Aki bírálni akar, tessék, tegye nyilvánosan. Nem tűröm tovább a fegyelmezetlenséget - hangoztatta a pártelnök, aki - Andrea Nahles, a baloldali szárny egyik prominens tagja szerint megmutatta, hogy "kinek a kezében van a kalapács". Johannes Kahrs, a konzervatív szárny képviselője pedig helyesnek nevezte, hogy Beck a mormogókkal felmossa a padlót. Megfigyelők szerint Becknek Rajna-Pfalzból nagyon nehezen sikerül Berlinben és az országos politikában áttörnie: mindkettőt sokkal inkább uralja Merkel, aki ráadásul a "Föld legbefolyásosabb asszonyaként" a világpolitika nagyjainak társaságában tud mutatkozni.
A pártelnök keresetlen szavai egybeestek az SPD három reformer politikusa által közösen jegyzett könyv bemutatójával. A Peer Steinbrück szövetségi pénzügyminiszter, Steinmeier külügyminiszter és a volt pártelnök, jelenleg brandenburgi tartományi kormányfő, Matthias Platzeck által jegyzett mű a szociális juttatások gyökeres átalakítása mellett érvelnek. Szerintük az államnak a XXI. században a polgárok előgondoskodását és felelősségvállalását kellene inkább elősegítenie. Lényegében kiálltak az 1998-2005 között kormányzó Gerhard Schröder reformkurzusa mellett. Steinmeier még anynyit tett hozzá, hogy az SPD-nek demokratikus szocializmus helyett szociális demokráciára kellene törekednie, az egykori pártelnök és kancellár, a néhai Willy Brandt által hirdetett kurzus sokkal közelebb áll az emberekhez.