Szegregáció fenyeget Mátraszőlősön?

A Nógrád megyei Mátraszőlősön mintegy 40 gyermek nem kezdte meg a tanévet miután az önkormányzat az utolsó pillanatban, augusztus 30-án döntött a helyi általános iskola megszüntetéséről.

Évek óta tartó financiális problémák miatt kereste az iskola számára a társulási lehetőséget a helyi képviselőtestület - mondta a Klubrádió Kontra című műsorában Tóth Gyula, Mátraszőlős polgármestere. Elsőként a 9 kilométerre lévő Tar községgel keresték az együttműködést, de azt a szülők és a pedagógusok nem fogadták el – tette hozzá.

A polgármester elmondta, a tari iskola is forráshiánnyal küzd, ők is keresték a társulási lehetőséget, a társulási kiegészítő normatívával esély lett volna még egy évig fenntartani az két iskolát - további hitelfelvétel mellett, tette hozzá.

A polgármester elmondta – a faluból mintegy száz gyermek jár be a mintegy 3 kilométerre lévő Pásztó iskolájába, a többieknek pedig felajánlották, hogy iskolabuszt biztosít az önkormányzat. Tóth Gyula hozzátette: a szegregáció veszélye is fenyeget, ha az iskola így marad fenn, mivel szinte kizárólag cigány nemzetiségű gyerekek maradnának helyben.

Bangó Kálmán Mátraszőlős kisebbségi önkormányzatának elnökhelyettese annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a 4-5 fős osztályokban, a mátraszőlősi iskola ugyanazt az oktatási minőséget tudná adni, mint a pásztói oktatási intézmény, ahol 30 körüli osztálylétszámok is vannak. Hangsúlyozta, ragaszkodnak a helyi iskolához, akkor is ha csak romagyerekek tanulnak ott.

Lichner András, Somoskőújfalu polgármestere szintén a Kontrában azt mondta, a település önállóvá válásával az egyik fő cél az általános iskola újraindítása volt. Elmondta, ezt nem önkormányzati, hanem alapítványi formában tudták megoldani, tíz – tizenkét fős osztályokkal.

(forrás: Klubrádió)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.