Ismételt tárgyalások kezdeményez a MAGOSZ a fagykárenyhítésről

Ismételt tárgyalásokat kezdeményez a fagykárenyhítésről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Demonstrációs Bizottság - tájékoztatta az újságírókat kedden Budapesten Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) szövetségi igazgatója.

Elmondta: hétfőn a fagykárenyhítésben érdekelt gazdálkodók képviselői, azaz a megyei demonstrációs bizottság és a megyei gazdaköri elnökök Baktalórándházán arról döntöttek, hogy áttekintve a fagykárenyhítés helyzetét ismételt tárgyalásokat kezdeményeznek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal.

A megbeszélésekre szerintük azért van szükség, mert a fagykárenyhítés folyamata vontatottan halad. Ezért felkérik az agrártárca vezetőjét, Gráf Józsefet, hogy a kárenyhítésben érintett bankokkal ismét tárgyaljon a hitellehetőségekről, továbbá a fagykárenyhítéshez szükséges kormányrendeletek végrehajtását is gyorsítsák fel, annak érdekében, hogy a gazdálkodók mielőbb pénzhez juthassanak.

A szövetségi igazgató jelezte: a tárgyalási javaslatot tartalmazó levelet várhatóan még kedden elküldik az agrártárca vezetőjének.

Jakab István, az agrár-érdekképviselet elnöke arról beszélt, hogy az egységes farmalapú támogatást, az úgynevezett SPS-rendszert az agrárkormányzat 2009 elején szeretné bevezetni. Ennek azonban az elnök szerint az a feltétele, hogy Magyarország rendelkezzen kidolgozott agrár- és vidékfejlesztési stratégiával.

Ez Jakab István szerint jelenleg még nincs meg, ezért a stratégiát ki kell dolgozni annak érdekében, hogy az új támogatási rendszerre való áttérés ne okozzon gazdasági ellehetetlenülést sok embernek.

Az új agrártámogatási rendszerben ugyanis a támogatás elválik a termeléstől és így szélsőséges esetben azok is pénzhez juthatnak, akik nem termelnek, csak földet bérelnek, illetve birtokolnak. Ez utóbbi miatt nem támogatja a MAGOSZ továbbra sem, hogy földhöz jussanak a gazdasági társaságok.

Jakab István utalt arra is, hogy a szóban forgó új agrártámogatási rendszert nem feltétlenül kell 2009-ben bevezetni, hanem 2011-ig lehet áttérni rá.

(MTI)

 

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.