Nekiesnek a Szentmihályi útnak is

Szeptember 4-én kezdődik a XV. kerületi Szentmihályi út felújítása a Dessewffy Arisztid utca és a Nyírpalota utca között.


A több mint 1 kilométer hosszú szakaszt több ütemben veszi munkába a kivitelező. Kedden a Dessewffy Arisztid utca és a Kis  Rákos utca között kezdődik a munka az útburkolat marásával, amely péntekig tart, ekkor kezdenek aszfaltozni. A jövő hétig mindkét irányban lezárják a szélső sávot ezen a szakaszon. Ezután a belső sávon folytatják a munkát, majd így haladnak tovább a  Nyírpalota utca felé. A forgalmat mindig a munkába vett szakaszon korlátozzák úgy, hogy mindkét irányban egy-egy sávon haladhatnak az  autósok. A felújítás várhatóan október 15-ig tart. A szakasz  összesen 1158 méter hosszú és 27792 négyzetméter, felújítása bruttó  189 273 750 forintba kerül.

A III. kerületi Folyondár utca 1308 méter hosszúságban, 9156 négyzetméteren újul meg a Szépvölgyi út és a Kiscelli utca között, a felújítás része a Kolostor utca helyrepofozása isi. A rekonstrukció ugyancsak holnap kezdődik a szegélykövek bontásával, a továbbiakban lemarják a régi burkolatot, átépítik a buszmegállókat, a szegélyeket felújítják, végül aszfaltoznak és felfestik a  burkolati jeleket. A munkák idején fenntartják a forgalmat,  csak sávszűkületre és szakaszos sávlezárásra kell számítani. A felújítás szeptember 20-ig tart és bruttó 48 163 622 forintba kerül.

Az aktuális változásokról a Fővinform ad naprakész tájékoztatást.

A fővárosi önkormányzat 2005-ben, a Podmaniczky Program keretében három éves útfelújítási programot indított, amelynek révén ez év végéig megújul a fővárosi kezelésű utak 40 százaléka. Az útfelújítások majdnem 80 százalékánál a burkolat felújítását megelőzi az elöregedett közművek  felújítása.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.