Egész Oroszországban a beszlani tragédiára emlékeznek

A beszlani túszdráma  áldozatairól emlékeztek meg egyperces néma csenddel egész  Észak-Oszétiában, a moszkvai kormány ülésén és Oroszország számos  városában hétfőn, szeptember 3-án, moszkvai idő szerint 13.05-kor,  amikor három éve megkezdődött a tragikus kimenetelű túszmentő akció.


Vlagyimir Putyin elnök a kulcstárcák minisztereivel tartott hétfői találkozóján kérte kormánya tagjait, hogy csenddel adózzanak  a beszlani áldozatok emlékének.

A túszdráma helyszínén, a beszlani 1. számú iskola romjainál  több ezer ember gyűlt össze, s megjelent számos észak-oszétiai  vezető, valamint többen az orosz Állami Duma tagjai közül, köztük   Borisz Grizlov, a törvényhozó testület elnöke.

A megjelentek később átvonultak abba a temetőbe, ahol az  áldozatokat végső nyugalomra helyezték. Egy gyászima után egy  metronóm kíséretével felolvasták a 334  áldozat - köztük 180 gyerek  - nevét, majd a kialakuló hagyománynak megfelelően felbocsátottak  ugyanennyi fehér léggömböt. A tragédia áldozatainak emelt emlékműnél  koszorút helyezett el Tajmuraz Mamszurov, a köztársaság elnöke,  valamint a kormány több tagja. 

Az új, 8. számú iskolában, ahová az egykori 1. számú iskola  legtöbb tanulója jár, rekviem-koncertet tartottak.
A csecsenek által végrehajtott beszlani terrorakció folytán 64  felnőtt és 71 kiskorú vált rokkanttá - mondta el hétfőn az  észak-oszétiai egészségügyi miniszter helyettese. (A terroristák a  szeptember 1-jei évnyitón ejtettek túszul mintegy 1200 embert,  köztük az iskola tanulóit, s három napon át tartották őket a  tornateremben, ahol nagy mennyiségű robbanóanyagot helyeztek el.)

Oroszország számos városában szombaton, a túszdráma kezdetének  évfordulóján emlékeztek a beszlani áldozatokra.

Uljanovszkban, a Volga mentén Dmitrij Razumovszkijnak, a  Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Vimpel kommandója  parancsnokának emelt emlékművet lepleztek le hétfőn: Razumovszkij a  beszlani iskola felszabadítására indított akció során vesztette életét 2004. szeptember 3-án.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.