Navracsics: Gyurcsány hadat üzent a társadalomnak

Gyurcsány Ferenc hadat üzent az egész magyar társadalomnak, a történelmi egyházaknak, a köztársasági elnöknek és az MSZP-nek is - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt országos választmányának szombati ülésén. Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a politikus nyilatkozatából az tűnik ki, hogy a Fidesz nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken számos példán keresztül bizonyította a fasizmus veszélyét Magyarországon.

Navracsics Tibor szerint a miniszterelnök pontról pontra felrúgta a rendszerváltáskor kialakult társadalmi szerződést, amely a demokráciáról, a szociális piacgazdaságról és a független Magyarországról szól.

Navracsics Tibor arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc felrúgta a társadalmi szerződést a családosokkal, a nyugdíjasokkal, a falun élőkkel, és felrúgta a szerződés azon pontjait is, amelyek az eddigi viszonylag nyugodt közélet alapjait jelentették: a racionális vitát, az ellenfelek kölcsönös megbecsülését, és azt az alapvető konszenzust, hogy mindannyian hiszünk az alkotmányos megoldásokban, a jogállamban és a törvények erejében.

A frakcióvezető szerint Gyurcsány a történelmi egyházaknak és a köztársasági elnöknek is hadat üzent, hisztériakampányával pedig a magyar demokrácia egészét és tekintélyét csorbítja.

A Magyar Gárdáról szóló pénteki ötpárti sajtótájékoztatóra utalva Navracsics azt mondta: Gyurcsány az MSZP-nek is hadat üzent, mert a haladó baloldali hagyományokkal ellentétben nyilvánosan védelmébe vette azt a két MSZP-s képviselőt, Pásztor Tibort és Zushlag Jánost, akik antiszemita kijelentéseket tettek.

"Az MSZP Gyurcsány Ferenc vezetésével azon politikusoknak nyújt menedéket, akik antiszemita kijelentéseket tesznek, a Fidesz soha nem vállat semmilyen közösséget sem az antiszemitizmussal, sem semmilyen alkotmányellenes törekvéssel" - jelentette ki.

Szerinte az ötpárti sajtótájékoztatón kiderült, hogy a koalíciós partner SZDSZ is elállt Gyucsány mellől, és meggyőződése, hogy az MSZP becsületes, józan tagsága sem tudja követni a miniszterelnököt ebben az ámokfutásban.

Gyurcsány a gyűlölet fegyverét alkalmazza, mindent megtesz, hogy elválasszon egymástól jóérzésű jobboldali és baloldali embereket, műkonfliktusokat generálva elterelje a figyelmet az ország igazi problémáiról, és szétrúgja a társadalmi konszenzus utolsó maradványait, hogy saját magát mentse - fogalmazott Navracsics, aki a Fidesz nevében tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a miniszterelnök a zsidóságot és a fasizmus túlélőit használja politikai eszközként.

A Fidesz frakcióvezetője azzal zárta beszédét: "Gyurcsány Ferenc ámokfutása most még tart, hogy hova jut, azt most még nem tudjuk megmondani, de most már sokáig nem tarthat, az biztos".

Navracsics sajtónyilvános beszéde után, a Polgárok Házában tartott választmányi ülés Orbán Viktor pártelnök részvételével zárt ajtók mögött folytatódott. A zárt ülésen a választmányi tagok, a Fidesz országos elnökségének javaslatára megtárgyalják a fideszes önkormányzatok közös egészségpolitikájáról szóló határozatot.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke hétfőn tartott sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Fidesz minden lehetséges alkotmányos, jogállami eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza a társadalombiztosítás privatizációját. A politikus az ilyen eszközök között említette a Fidesz és a KDNP kezdeményezte népszavazást, valamint az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok összefogását, amelynek érdekében az országos választmányi ülésén határozatot hoznak a fideszes önkormányzatok közös egészségpolitikájáról.

Budai Bernadett kormányszóvivő szerint Navracsics nyilatkozatából az tűnik ki, hogy a Fidesz nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy Gyurcsány pénteken számos példán keresztül bizonyította a fasizmus veszélyét Magyarországon. Hozzátette: a legtöbb példa még a 90-es évekből, de mindenképpen 2002. előttről származik, vagyis abból az időből, amikor Gyurcsány nemhogy miniszterelnök nem volt, de még a kormány tagja sem.

Az a párt, amelyik saját politikai céljai érdekében a szélsőségeket erősíti meg, az a demokráciát gyengíti, már pedig a Fidesz magatartása, nyilatkozatai ezt mutatják - közölte a kormányszóvivő.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.