Kádár csontjait az interneten árulják?

A Bors című napilap pénteken arról számolt be, hogy Kádár János májusban ellopott csontjait árulják az interneten. A rendőrség vizsgálja, hogy a hír igaz-e - mondta a BRFK szóvivője.

Tafferner Éva azt mondta: értesültek a napilapban megjelentekről, amely egy internetes portálról számol be, ahol 100-500 ezer forint becsült értéket megjelölve cserére kínálják Kádár János májusban ellopott csontjait.

Az internetes oldalon két hirdetésben is Kádár János csontjait kínálják. Az egyik hirdetés az, amelyikre a napilap is hivatkozik, ebben a feladó úgy fogalmaz: "Az idén májusban elrabolt, majd később újratemetett csontoknak egy része mindeddig nem került elő. Ezeket a csontokat szívesen elcserélném bármilyen más, hasonló értéket képviselő emléktárgyra". A hirdetés mellé egy koponyát ábrázoló képet is mellékeltek.

Egy másik hirdetésben külön megjegyzés nélkül fél-egymillió forintra becsülik a cserére szánt csontokat, egy harmadik hirdetésben pedig komódot ajánlanak a néhai pártvezér földi maradványaiért.

Mint ismeretes, a Fiumei úti sírkertben május elején ismeretlenek feldúlták Kádár János síremlékét, a sírt felfeszítették, és abból több csontot, valamint a koponyát elvitték. Ugyancsak eltűnt a sírból az az urna, amely Kádár János feleségének a hamvait tartalmazta. A sírt pár nappal később helyreállították. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.