"Ha leadnák a Kossuthon, felborulnának a villamosok"

A Nagymező utcai lakók ismét tüntettek, most a Főpolgármesteri Hivatal előtt. BiL erről számol be blogjában.

"Vannak bizonyos mondatok, amelyeket nyilvánosság előtt iszonyatosan jó kimondani. Ott álltunk az esőben, és egy szakértő, Schnier Mária azt mondta: két szakértői vélemény szerint egészségesek a fák, az egyik szakvéleményt még maga a befektető rendelte meg évekkel ezelőtt, amikor nem tudta, hogy egészséges fát törvényesen nem lehet kivágni. Így a szakvéleménybe belekerült, hogy a fáknak nincs baja, csak a garázs miatt kell kivágni. (Scnier levelei ezügyben a hivataloknak itt.)

Mit tudtak erre reagálni?

Ott voltunk ugye a városvezetés székháza előtt, ahol a fasorról döntenek. Először a biztonságiak be se akartak engedni minket az előcsarnokba, pedig eláztunk már. De aztán mégis megszántak. És kijött Demszky kabinetfőnöke, hogy átvegye a petíciót, amiben ilyen elég jó mondatok voltak.

Lehet erre ellenérveket hozni, de amikor ott állsz a nyilvánosság előtt, (kamerák, lakók) akkor valami hatalmas erő lefegyverez, és azokat a mondatokat sokkal nehezebb kimondani, amelyek mondjuk fák kivágására buzdítanak. Mert azok nem szolgálják mindenkinek az érdekeit, így, klímaváltozáskor.

Amikor a hivatal emberei szemtől szemben állnak veled, nagy nyilvánosság előtt, akkor ezt ők is érzik. Amikor a Nagymező utcaiak átadták a petíciót Gyekiczky Andrásnak, a főpolgármester kabinetfőnökének, akkor az úr nem vitatta érdemben, ami itt elhangzott.

Ez van.

És odajött Kocsis László, a Főkert vezérigazgatója is, aki azt mondta, ott mindenki előtt, hogy a Főkert vizsgálatai szerint a fák egészségesek.

No lám.

Mindenki tudja, hogy ezek ritka pillanatok.

Tudjuk azt is, hogy miért. Tudjuk, hogy a gazdasági elit és a politikai elit között kialakult egy olyan érdekszövetség, amire nem büszkék. Nem is lehetnek azok, hiszen sok olyan mondat hangzik el zárt ajtók mögött, amelyeket nem szeretnének nyilvánosságra hozni semmiképp. Nem csak Gyurcsány őszödi mondatai voltak alkalmasak arra, hogy lángba boruljon az utca, hanem jó sok zárt ajtó van minden oldalon, szerte az országban, amelyek mögött olyan mondatok hangzanak el, amelyeket ha leadnának esténként a Kossuthon, felborulnának a villamosok.

Miért?"

Folytatás a blogban

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.