Ötvenéves a Magyar Televízió, ünnepel az ország – Usztics Mátyás például open air játssza újra a Kisvárost. (A szerzőnél is fiatalabbak kedvéért: penetráns, fapados széria, elég rossz párbeszédekkel, alakításokkal, sztorilájnnal, ám olykor elő-előtűnő, fedetlen női keblekkel, 1994-ből.)

Áll Hunyadi főtörzs a Várban, és vezényszavakat üvölt torkaszakadtából, mégis mintha kissé visszafogottan, ahogy az egy, a közepesnél kicsit rosszabb drámai színésztől várható.

Pörzse Sándor kontrázik, Wittner Mária húzza a tust. Nézem az avatáson készült rövidebb hosszabb videókat a neten. A hírportálok és a civil, esetleg balos egyéni oldalak mellett legbővebb terjedelemben persze a félig vagy tán egészen náci blogok számolnak be az eseményről, Leni Riefenstahl kései, amatőr utódai.

Lehalkítom a hangfalat, némán figyelem a képes beszámolókat, és elképzelem, hogy ha még a színt is levenném a monitorról, és a sarokban álló fekete zongorához ülne valaki, remek börleszk kerekednék az egészből, és lehetne lesni, mikor jön be balról Chaplin, hogy lekeverjen egyet a tiszta arcú, nemzetüket féltő magyar fiataloknak, húzzál haza gyorsan, öcsi.

Nem jön, szerencsére. Mikor eszembe jut, hogy annak idején a rádiókabaréban Usztics adta a falugyűlés egyetlen cigány szereplőjét, már meg is van a korszakos felfedezés: a küldetés beteljesíttetett.

Akkor kiröhögtette őket, most meg a romákat (is) gyakran ekéző, a MIÉP „helyére” szép lassan befúródó parafasiszta pártocska félkatonai szervezetének mb. országos főkapitánya lett.

Karrier. Ha újra felhangosítom a gépet, végképp képtelen vagyok visszatartani a muhahát a szánalmas pátosz, az erőltetett nagyotmondási munkaverseny láttán-hallatán.

Vona Gábor Jobbik-elnök globális nagytőkéről és hatalomról, „igazi rendszerváltásról” beszél, meg Magyar Családok Bankjáról, a népszaporulat meglódulását elősegítendő (akciós kamat mint ajzószer).

Ha ennyi a nemzetmentő meló, mikor volna ideje magyarnak magyarral vízszintben összehajolni? Két árvízvédelmi foglalkozás között? Hónig érő parlagfűben?

Wittner Mária teologice vet alapot, a sátánfű jelen esetben a szeretet és az összetartozás lánca. Ám ha az ideig-óráig uralkodó gonoszt szerinte végül úgyis legyőzi a jó, akkor minek a gárda?

Csak ki kéne várni, míg csendben megbuknak a bolsik, Jahve amúgy sem díjazza, ha sürgetik.

Für Lajos meg hiába citál Malraux-t komolykodva – attól még úgy kabaré, ahogy van. Ki tudja, lehet, hogy ez volt a cél.

Röhögcséljünk csak, aztán a gárdanaszád farvizén elsikkad, hogy az úgynevezett közélet komikus figuráit nem azért kell komolyan venni, ahogy csinálják a zrít, hanem inkább, amiért.

És az igazi cél, feleim, az rhettenetesh.

De jó a sajtója. A laptárs szerint a Várban méltóságteljes eskütételt láthatott, aki arra járt, ellenben az antifasiszták milyen egy prosztó bunkók, bicikliket dobálnak és újságírókat, valamint becsületesen gyűlölködő bloggereket inzultálnak fényes délben.

És ebben speciel igaza van: kár volt izmozni Tomcattel meg a jobboldali hírlap munkatársával, ha jogok tiszteletben tartásáért tüntetünk, akkor ne tiporjunk szintén jogot egyúttal. Meg később se.

Inkább azt firtassuk, hogy a szervezet megalakulásának Gyurcsányra kenése nem olyan-e kicsit, mint mikor a lengén öltözött tinilány nyakába akarják varrni, hogy korrekten meg lett erőszakolva a sikátorban?

Valamint hogy a nagy gárda-szimpátiától elaléló riporterek miért felejtették el megkérdezni, hogy egy művészeti, kulturális, hagyományőrző egyesület tagjainak minek egyenruha, eskütétel és zászlóerdő, miért ordítja nekik valaki, most speciel Orsós a Falugyűlésből, hogy (sej-haj) jobbra át, balra át.

Gyújtsuk fel a zongorát?