Demonstráció és újabb petíció a Nagymező utcai fákért

Ötven ember demonstrált a Nagymező utcai fasor védelmében szerda este Budapesten a Főpolgármesteri Hivatal előtt, majd nyílt levelet adtak át a hivatal kabinetfőnökének.

"Zavaros ez az egész ügy. A főváros és a VI. kerület folyamatosan egymásra mutogat (...), elegünk van ezekből a jogi cselekből" - fogalmazott a tüntetést szervező három civil szervezet egyikének, a Védegyletnek főtitkár-helyettese. Várady Tibor hozzátette: független szakértők szerint a Nagymező utcai platánfák egészségesek, így a VI. kerületi jogszabályok értelmében sem lehet őket kivágni.

Hantos Enikő, a Nagymező utcaiak Egyesületének elnöke a zuhogó eső elől a hivatal udvarába behúzódó szimpatizánsokkal közölte: azért jöttek el nyílt levelükkel, mert információjuk szerint a fővárosi önkormányzat szeptember 4-re szakértői találkozót hívott össze a fák ügyében, és a demonstrálók megdöbbenésére a fórumra nem hívták meg a civileket.

A demonstráció végén Gyekiczky András, a Főpolgármesteri Hivatal kabinetfőnöke, miután átvette a nyílt levelet, a hallgatósággal közölte:  a fővárosnak nincs jogköre ítélkezni a kerületek tulajdonában lévő fákról, így a döntés e kérdésben sem az ő hatáskörük.

A demonstrálók nagy lelkesedéssel fogadták Kocsis Zoltánnak, a Főkert vezetőjének helyszíni bejelentését, miszerint a fővárosi cég nem javasolja a Nagymező utcai fák kivágását, "mindössze egy darab farönk eltávolítását". "Az pedig, aki a gödröt ásta, mihamarabb temesse be azt" - tette hozzá Kocsis Zoltán, a VI. kerület mélygarázs építési kezdeményezésével összefüggésben.

A demonstrációt a Nagymező Utcáért Érdekvédő Egyesület, a Levegő Munkacsoport, valamint a Védegylet szervezte.

A demonstrálók az ellen tiltakoznak, hogy a főváros és a VI. kerületi Önkormányzat szerintük megalapozott környezeti, gazdasági és közlekedésszervezési vizsgálatok nélkül járul hozzá a védett fák kivágásához. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.