Újabb agyhártyagyulladásos betegek Zalában és Vasban

Szombathelyen egy gyanús esettel, Zalaegerszegen pedig egy újabb beteggel gyarapodott azoknak a száma, akik nyers kecsketej fogyasztása után kaptak vírusos agyvelőgyulladást; a két megyében összesen 20 fertőzöttről van információ.

Egy újabb felnőtt jelentkezett azzal, hogy már három hete beteg, és gyanússá teszi az esetet, hogy ő is nyersen fogyasztott a Zala megyei Lakhegyről származó kecsketejből - mondta Schneider Ferenc, a szombathelyi Markusovszky kórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.

A Vas megyei szakorvos korábban arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy két agyhártyagyulladásos beteget kezelnek, akik nagy valószínűséggel ugyancsak a zalai kecsketejjel fertőződtek meg. A Vas megyében kezelt három felnőtt állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A Zala Megyei Kórházban ápolják már azt a zalaegerszegi beteget, aki  horvátországi nyaralását megszakítva utazott haza a fertőzés gyanújával - mondta el Ribiczey Pál, az intézmény fertőző osztályának vezető főorvosa. Az új páciens vizsgálatai is egyértelműsítették a fertőzést.

A zalai megyeszékhely kórházában már 15 beteg fekszik vírusos agyhártyagyulladással, egy fertőzött az otthonában lábadozik, és továbbra is várnak Zalaegerszegre egy korábban Keszthelyről telefonon jelentkezett beteget.

A már ismert fertőzöttek száma így 20-ra emelkedett a zalai és a vasi megyeszékhely kórházában. Mindannyian forralás nélkül fogyasztottak a lakhegyi állattelepről származó, és a gyanú alapján kullanccsal fertőzött kecsketejet. Az állattartó telepet és termékeit hétfőn zárolta a zalai állategészségügyi hatóság. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.