Az úgynevezett balliberális oldalon, amely az Orbán-kormány alatt az alkotmányos jogok, így a szólásszabadság és az egyesülési jog kérlelhetetlen védelmezőjének tűnt, mintha egyre többen lennének, akik e jogok gyakorlását a képviselt nézetek tartalmától függően engedélyeznék, s a nekik nem tetsző nézetekkel szemben az adminisztratív tiltás eszközével lépnének fel.

Ez szinte mindig elítélendő, de a Magyar Gárda esetében más a helyzet, hiszen még a klasszikus liberális érvelés is azt állítja, hogy a köztársaság rendelkezik megfelelő (jog)intézményekkel a mások emberi méltóságát sértő, netán a demokratikus jogállami berendezkedést veszélyeztető törekvésekkel szemben.

Mindjárt két jogszabályt is fel lehet hívni, ha az ember pl. a Magyar Gárda működésének jogszerűségét teszi vizsgálat tárgyává: egyrészt a Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. törvény) a 63. § (2) bekezdésében, másrészt az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény a 2. § (3) bekezdésének harmadik mondatában rögzíti meglehetősen félreérthetetlenül: az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre.

Ez természetesen tartalmi ismérv: nem kerülhető ki azzal, hogy a szervezet tagjai csak egyenként rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel, s csak „véletlenül” találkoznak a lőgyakorlatokon, ha a szervezet tevékenysége ténylegesen (összehangolt) fegyveres tevékenységre irányul, ha kvázi katonai szervezetet kívánnak létrehozni.

Ha az alapítók ez irányú szándékukat már az alapszabályban is rögzítették, akkor annak bírónak, aki az egyesület nyilvántartásba vétele felől döntött, az imént említett törvényhelyek alapján rövid, de velős indokolás kíséretében el kellett volna utasítania a nyilvántartásba vételi kérelmet.

Ha nem tette, akkor az egyesületek felett törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségnek a nyilvántartásba vételt elrendelő végzéssel szemben fellebbezéssel kellett volna élnie, mellékesen módot adva a Fővárosi Ítélőtáblának, hogy ezúttal érdemi kérdésben történő állásfoglalással, a törvényeknek megfelelően gazdagítsa a társadalmi szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos „bírói gyakorlatot”.

A fellebbezési határidő esetleges és sajnálatos elmulasztása esetén az ügyészség az egyesület törlése iránti pert kezdeményezhet, s ezt megteheti akkor is, ha az alapítók az alapszabályban netán elfelejtettek említést tenni a fegyveres tevékenységről, tekintettel arra, hogy ebben az esetben a tényleges működés áll ellentétben az alapszabállyal s, ami fontosabb, a jogszabályokkal.

A fegyveres tevékenység végzésére irányuló szándékot az augusztus 25-i „avatás” után nehéz lenne tagadni, különösen, hogy a gárda internetes honlapján kitölthető jelentkezési lap érdeklődik például a jelentkező testmagassága, súlya és katonai múltja iránt, a tájékoztatóban pedig a rendvédelmi feladatok ellátását, távlati célként pedig a nemzetőrség létrehozását fogalmazza meg.

Az avatás ugyanakkor azoknak, akik közvetlen közelről figyelték, megkönnyítette a döntést abban a kérdésben, hogy magát a gárdát inkább tiltani, vagy kiröhögni érdemes. A magam részéről az utóbbira hajlanék, mert bár én is inkább operettkatona voltam, de legalább vezényszóra menetelni megtanultam, az egyenruha pedig csak ritkán állt rajtunk úgy, mint tehénen a pisztolytáska.

Inkább komikusnak tekinthetjük azt is, hogy felnőtt emberek egy egyesület tagjaként „besorozott gárdistákról” beszélnek (ld. a honlapot és Pörzse Sándor nyitóbeszédét), halálosan komolyan véve ezt a gittegyletet.

A lényeg azonban természetesen az, hogy a közönség miként fogadja a szélsőjobb félkatonainak szánt szervezetének megalakítását.

S ez az, ami igazán ijesztő volt: az egyébként komikus ceremónia, majd az immár „felavatott gárdisták” egy Rejtő-regénybeli idegenlégiós alakulat összeszedettségét idéző kivonulása a jelenlévő ünneplő tömegből őszinte lelkesedést, hálás tapsot és zászlólengetést váltott ki.

Ennek a tömegnek az összetétele szerintem színesebb volt annál, semhogy a TGM-féle antikapitalista magyarázattal elintézhető lenne: a melóstól a kiskereskedőn át a budai úriasszonyig és a jólszituált, kisgyermekét a legdrágább babakocsiban tologató fiatal családig aggasztóan sokféle ember volt benne.

Nem hiszem, hogy valamennyiüket a rendszerváltozás vagy az újkori magyar kapitalizmus gazdasági sorscsapásai hajtották volna a várba.  Inkább tűntek a lelkesítő szavakra és a nyers erő látványára kiéhezett, az önálló gondolkodástól irtózó emberek csordájának.

A rendezvény kezdetén a szónok elsütött egy poént: bejelentette, hogy mindjárt az első megmozdulásuk alkalmával vér fog folyni. Mindenkit várnak ugyanis szeretettel az egyesület által szervezett véradásra.

A tömeg hálás hahotázással fogadta a feszültségoldó poént. Azt megelőzően viszont, amikor még csak a vér folyását harsogták a hangszórók, ugyanez a tömeg hangos éljenzésbe kezdett.

(A szerző ügyvéd)