3,5 milliárd forint, 200 dolgozó: minek?

A KDNP a Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálat (FEGSZ) megszüntetését  javasolja arra hivatkozva, hogy az intézmény működése átláthatatlan és szabályozatlan - jelentette be Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.


A frakcióvezető elmondta: a pénteki képviselő-testületi ülésen terjesztik a fővárosi közgyűlés elé indítványukat, amelyben azt javasolják, hogy a 2005-ben létrehozott, a fővárosi önkormányzat épületének kezelésével megbízott intézményt egy bizottság vizsgálja meg, illetve szüntessék meg és helyezzék vissza az önkormányzat hatáskörébe. Kifejtette, hogy a FEGSZ-et a fővárosi önkormányzat  belső átszervezésével hozták létre, költségvetése 3,5 milliárd forint. Az intézmény 200 dolgozót foglalkoztat.

A frakcióvezető rámutatott: a FEGSZ hónapokon keresztül úgy működött, hogy nem volt szervezeti működési szabályzata és nagyon rosszul szerepel a fejlesztési és felújítási előirányzat teljesítésében.

Wertán Zsolt, a KDNP fővárosi képviselője az újságíróknak elmondta, hogy a FEGSZ 2005 második félévében munkáinak 97 százalékát nem fejezte be, 2006-ban ez a szám mintegy 92 százalék volt és 2007 első félévében megint 90 százalék feletti volt az elmaradás.

"Nincs szabályozott kapcsolata az intézménynek a Fővárosi  Önkormányzattal, címkézve kap pénzeket, amelyeket az önkormányzat nem ellenőriz" - tette hozzá. A képviselő szerint a FEGSZ kezeli az önkormányzat épületét és irodáit is. Az irodákat bérbe adja, de a bevételt nem továbbítja a fővárosi önkormányzatnak, ilyen tevékenységből, mintegy 100 millió forint bevétele származott az intézménynek.

Hozzátette: mivel a fővárosi közgyűlés a FEGSZ alapításakor nem jelölt meg felügyeletre jogosult szervezetet, annak igazgatója egyedül dönt a 3,5 milliárdos éves költségvetésről.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.