Erősebb lett a Kálvin téri templom

A templom szerkezetének megerősítésnél egyedi megoldásokat is alkalmaztak, például az eredeti szerkezet megtartása mellett, a csehsüveg-boltozaton átmegy egy függőleges vasbetonfal  - közölte a tervező. A környékbeli házak valószínűleg megsüllyednek a 4-es metró építése miatt - tudatta egy mérnök.


Műemlékvédelmi szempontból példaértékű szerkezetmegerősítést végeztek a Kálvin téri református templomon Mezős Tamás építőmérnök, a munkálatok építész tervezője szerint.

A szerkezet megerősítésnél egyedi megoldásokat is alkalmaztak, például az eredeti szerkezet megtartása mellett, a csehsüveg-boltozaton átmegy egy függőleges vasbetonfal - közölte Mező Tamás, a témában rendezett mai szakmai ankéton.

A rendezvényen az előadók elmondták, a 4-es metró Kálvin téri állomásának építése közben derült ki, hogy a tér szélén álló református templom műszaki állapota rosszabb, mint azt az előzetes vizsgálatok alapján gondolták.
Mint elhangzott, szükség volt a templom szerkezetének megerősítésére: a többi között a torony és a templomhajó eddig különálló alapjait egyesítették, biztosították mozdulatlanságukat, az épületet gyűrűbe vonták, úgynevezett abroncsozást hajtottak végre, az ajtók és ablakok nehézdúcolást kaptak, a toronyban, az óra alatt lévő cseh süveget megerősítették, úgynevezett feszítőpászmákat  használtak ugyancsak erősítésre, valamint elvégezték az eltört  falazat javítását, ragasztását.

Farkas József építőmérnök előadásában az állomás környékén lévő épületek feltételezhetően bekövetkező süllyedéséről beszélt, s mint mondta, az utóbbi időben egyre több támadás érte emiatt a metró építőit.
Közölte, számításaik szerint 32-39 milliméteres süllyedésre lehet számítani. Az épületek mozgását egy erre alkalmas rendszerrel  figyelemmel követik.

A közreadott sajtóanyag szerint a templomon már csak "befejező finom" munkákat kell elvégezni, és hátra van még az orgona visszaszerelése, valamint a palánkozás.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.