Tudós társaság szerint az Országgyűlés kezelje a közvagyont

A Professzorok Batthyány Köre szerint a nemzeti vagyonnal való rendelkezés joga az Országgyűlést illeti meg, és ezt a felelősséget nem ruházhatja át másra. Az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom szeptember 8-án tüntetésen fogja követelni az állami vagyonról elfogadott törvény visszavonását.

"A nemzeti vagyon a nemzet egész közösségéé, a népé, a népszuverenitást pedig az Országgyűlés képviseli" – olvasható a társaság közleményében. Mint írták, a közvagyon eladásáról kétharmados többséggel kellene dönteni annak érdekében, hogy a köz érdeke ne sérülhessen.

Az állami vagyon felügyeletét átalakító vagyontörvény tervezetében a kormány ismét megpróbál szabad utat nyitni több, politikai szent tehénnek számító nagy állami cég privatizációja előttn – írta májusban a Népszabadság.

Az Országgyűlés előtt lévő vagyontörvényről úgy vélekedik a Professzorok Batthyány Köre, hogy az a nemzeti vagyont egy olyan részvénytársaság rendelkezésére bocsátja, amelyet a kormány felügyel.

A törvény az állami vagyon feletti rendelkezés jogát a kormány irányítása és felügyelete alá eső szervezetre ruházta, egyben felhatalmazza őket e vagyon értékesítésére.

"Ez pedig lehetővé teszi, hogy e vagyont is elkótyavetyéljék - üzleti meggondolásokból, a kormány pillanatnyi pénzzavarában vagy bármely más részérdekből" - fűzték hozzá a professzorok.

A civil szervezet a képviselőktől felelősségteljes döntést kért rámutatva arra, hogy szavazatukkal megindíthatják vagy megakadályozhatják a nemzeti vagyon eljátszását.

Az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom szeptember 8-án tüntetésen fogja követelni az állami vagyonról elfogadott törvény visszavonását. A demonstráción azt kérik az országgyűlési képviselőktől, hogy ne fogadjanak el olyan törvényt, amely szabad kezet ad a kormánynak kórházak, kormányzati épületek, közművek, iskolák, kulturális létesítmények, továbbá a Nemzeti Földalaphoz tartozó termőföldek kiárusításához.

"Az Alkotmány kimondja: a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. Az Országgyűlés felel érte. Elődeink alkotása, utódaink öröksége nem arra való, hogy a kormány az adósságait törlessze, s a klientúráját tartsa jól belőle." - olvasható a szervzete közleményében.

A tüntetést a Professzorok Batthyány Körének elnöksége, a MAGOSZ, a Magyarországért Egyesület, valamint az Energiapolitika 2000 Társulat támogatja.

(forrás: NOL, MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.