Az "ország érdekeit sértő látszat" miatt ismét Sólyomhoz fordultak

Donáth Ferenc, Bodor Pál, Bauer Tamás, Itzés Nóra, Kozák Gyula, Göllner András, Föld S Péter, Kelen András, Vágó István, Kenedi János, Eörsi László, Nagy Mihály és Véghelyi Antal nyílt levélben kérte a köztársasági elnököt a Magyar Gárdával kapcsolatos nyilatkozatának gyors korrekciójára.

"A Magyar Gárda megalakulását Európa számos országának sajtója nyomon követte, nem kerülhette el figyelmüket, hogy avatásuk a magyar köztársasági elnöki rezidencia erkélye alatt történt. Ön nem határolódott el egyértelműen az ablaka alatt zajló eseménytől, csupán dodonai módon üzent 'a félelmet keltőknek', és a 'félelemmel manipulálóknak is'. E kétértelműség a magyar köztársasági elnök és a Magyar Gárda közötti partnerség látszatát keltheti. Álláspontunk szerint ez a látszat Magyarország érdekeit súlyosan rontja, és csak a gyors, egyértelmű korrekció orvosolhatja" - olvasható a civilek nyílt levelében.

Úgy látják, "a Magyar Gárda bírósági bejegyzése csak és kizárólag e szervezet szemfényvesztése feletti bírói tévedéssel; a 'cigánybűnözés' militáns eszközökkel történő orvoslását kulturális célnak elfogadó bírósági határozattal valósulhatott meg."

Az aláírók arra kérik Sólyom Lászlót, hogy fogalmazzon meg egyértelmű nyilatkozatot.

A teljes szöveg és az aláírók listája itt olvasható>>>>

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.