Gyanús civil szervezetek

A fiatal baloldalhoz, Zuschlag Jánoshoz kötődő, csak formálisan működő "megélhetési szervezeteket" talált az ügyészség a Nemzeti Civil Alapprogram pénzeire pályázók között - írja az Élet és Irodalom legutóbbi száma.

,A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) egyik kollégiuma 2006-ban jelezte a pályázatkezelő Magyar Államkincstárnak, valamint a Szociális és Munkaügyi tárca vezetőjének, hogy a működési célú pályázatok elbírálásakor több gyanús - részben azonos személyek által jegyzett - pályázatot talált. A kollégium tagjai egy vizsgálóbizottságot szerettek volna létrehozni e szervezetek működésének ellenőrzésére, de hatáskör hiányában erre nem volt lehetőségük - írja az Élet és Irodalom legutóbbi száma.

A riportból kiderül, hogy csaknem egy évbe telt, mire a kollégium az államkincstárral közösen lehetőséget kapott a gyanús egyesületek helyszíni ellenőrzésére. Addigra a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség már le is foglalta az egyesületek iratait és könyvelését.

Az NCA szakkollégiuma által gyanúsnak talált négy szervezet - a XXI. Századi Kulturális Egyesület, a Hoppá Egyesület, a Holnap Városért Egyesület, a Szövetség a Modern Magyarországért Egyesület - vezetői és a pályázataikban közreműködők ellen az ügyészség büntetőeljárást indított, mert szerinte az egyesületek csak formálisan működtek, igazi céljuk az állami támogatások elnyerése volt, amelynek elköltését fiktív számlákkal igazolták.

A fő szervező az ügyészség szerint Zuschlag János exszocialista honatya volt, akit társaival különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítanak.

Az NCA szakkollégiuma az idén is talált gyanús szervezeteket, ezt jelezte a szaktárcának, kérve újra a helyszíni ellenőrzés lehetőségét, mert a pusztán számviteli ellenőrzés nem elegendő a megélhetési szervezetek kiszűrésére.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.