Az ETA állítólag megvetette a lábát Portugáliában

Az ETA baszk földalatti terrorszervezet egyre inkább megveteti a lábát Portugáliában - írta az El PAís spanyol napilap szombaton belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. Ennek egyik jelét látják abban, hogy az észak-spanyolországi Durango csendőrkaszárnyája ellen pénteken autóbombás merényletet végrehajtó terroristák Portugáliából bérelt járművön menekültek el a helyszínről.

A  portugál rendőrök azonban kételkednek spanyol kollégáik feltevésében. Nincs tudomásuk arról, hogy a szakadár szervezet bármiféle infrastruktúrát épített volna ki Portugáliában - közölte szombaton a portugál sajtó belbiztonsági  forrásokra hivatkozva. A pénteki durangói merényletben két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a robbantás ugyanakkor jelentős  anyagi kárt okozott.

A spanyol nyomozók már huzamosabb ideje arra gyanakszanak, hogy az ETA terroristái Portugáliában keresnek menedéket és rejtekhelyet azóta, hogy Franciaországban  jelentős számú ETA-tagot tartóztattak le.  A rendőrök idén júniusban Ayamonte településen közvetlenül a portugál határnál  robbanóanyaggal megrakott autót fedeztek fel.  A   járművet Lisszabonban bérelték, feltehetően ETA-terroristák.   

Az ABC spanyol napilap szerint az ETA sok halálos áldozattal járó nagyobb terrorcselekményre készül, hogy így kényszerítse rá a spanyol kormányt a szakadár szervezettel megszakított tárgyalások felújítására.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.