Az ország első költőjeként nem átallott olyan veszett ügyek mellé állni, mint a Béres-csepp. "Ha tüntetne, hogy éljen a rák /harsog a köpenyhad fehéren / fölzokog a vers feketében / kidadogja, ki van veszélyben".

S már adódik is a kérdés: mostanában vajon miért nem zokog fel a vers, miért nincs a veszett ügynek bolondja? Pedig veszett ügy, az aztán van elég.

Korunk mégsem a valóságfeltárás aranykora. A sajtóban arat a fitnesz, a recept, a pletyka, a life style - hogy stílusos legyek.

A kilencvenes évek első felében még készültek olykor dokumentumfilmek, amelyek megpróbálták a gazdasági és politika hatalom újrafelosztását nyomon követni, de pár év és fogyatkozni kezdtek. Az elitnek nem volt és ma sincs szüksége a nyilvánosságra, a bulvárlapokon kívül. "A valóban lényeges társadalmi kérdésekről ma sem esik szó, pontosabban nem úgy, ahogy egy komoly, felelős tájékoztatásban kellene. Ebben a megkavarodott, harsány, színes térben, hangos nyilvánosságban változatlanul nem arról van szó, ami fontos, ami sokak számára érdekes és lényeges volna. Sőt, az egész inkább arra szolgál, hogy eltakarja a lényeget. Hogy úgy tegyünk, mintha megbeszélnénk a dolgokat, de semmi lényeges ne derüljön ki arról, melyek azok az erők, amelyek mozgatják egy-egy ügy szereplőit, s hogy kik a tényleges alakítói a szituációknak" - mondta Losonczi Ágnes, aki öt évig volt a dokumentumfilmes szakkuratórium elnöke. Pontosan erről van szó.

A Duna Televízió dokumentumfilm- szerkesztőjeként közel egy évtizede rálátásom van a műfaj helyzetére. A világon semmi nem indokolja, hogy az ún. tényfeltáró dokumentumfilm még létezzék. Valóságidegenebbet, mint a pályázati rendszer, kitalálni sem lehet. Üzembiztosan szűri ki a szokatlant, a rendhagyót, mindazt, amiből nagy horderejű mű születhet. Gyorsan elkészülő, műsorrácsokba percre beilleszthető műsorokra van szükség, nem tényfeltáró, folyamatkövető dokumentumfilmekre. Számtalanszor megállapítottuk, hogy egyetlen film sem készülhetett volna el egy ilyen pályázati rendszerben a legendás Balázs Béla Stúdióban, ahol újjászületett, magára talált a hazai dokumentumfilm, amelyből rekonstruálható lesz a Kádár-rendszer. Ha véletlenül mégis létrejön egy-egy jelentős mű, még mindig ott a lehetőség, hogy ne kerüljön nyilvánosságra. Egyik fontos munkaeszközöm a Btk. Fújom a paragrafusokat a becsületsértésről, a rágalmazásról, a személyiségi jogokról. "A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást nagy nyilvánosság előtt követik el."

Ha egy dokumentumfilm szereplője az adás napján közli, hogy bemutatás esetén perelni fog, nincs az a televízió, mely ne állna el a sugárzástól. Így nem láthatták a nézők például Gulyás János Szamizdatos évek című filmjének második részét a Beszélő folyóirat történetéről, mert az a "közkatonák" nézőpontjából dolgozta fel a történetet, s így sérthette az azóta politikussá avanzsált hajdani ellenzékiek érdekeit. De egy a lakásmaffiával összejátszó ügyvédnek vagy a gyerekkereskedelemben közreműködő nevelőotthon igazgatónak ugyancsak módjában áll megakadályozni egy dokumentumfilm vetítését, mert a film megsértené a jó hírnévhez való jogát.

Nem láthatta a közönség a Számvetést sem, Tóth Péter Pál filmjét Perczel Tamás életéről és haláláról. Ennek húszórányi nyersanyagát a nyomozóhatóság is lefoglalta, mert közelebb vihet a Fenyő-gyilkosság rejtélyéhez. "Nem lesz televízió, ami bemutassa" - mondta Perczel, és évekkel a halála után sincs vállalkozó a sugárzásra. Gondolom - túl a személyiségi jogokon - a pártok szerint tagozódó média sem tud mit kezdeni ezzel a filmmel, amely sem a jobb-, sem a baloldalról nem fest hízelgő képet, nem használható szavazatszerzésre, csak elgondolkodtat, kijózanít, leszámol csekélyke maradék illúzióinkkal, bepillantást engedve a rendszerváltás kulisszái mögé. S ugyan, kinek állna ez érdekében?

De napjainkra egyre határozottabban állja el a dokumentumfilm-készítés és a forgalmazás útját a gazdasági cenzúra is. S most nemcsak a nézettségi mutatók egyeduralmára gondolok. Nincs olyan "szent ügy", ami a mai médiában ne válhatna a primer nyereségvágy tárgyává.

A rendszerváltozást előkészítő kerekasztal-tárgyalásokról készült többórányi kordokumentum a tizenöt éves évfordulón immár nem politikai okokból nem kerülhetett a tv nézők elé, hanem mert a jogtulajdonos szokatlanul magas árat kért. Gulyás János a 2006 őszén történt rendőri brutalitásokról készít filmet a Civil jogászbizottság felkérésére, munkájának segítésére. Természetesen szüksége volna a Hír Televízió felvételeire, hisz az első képsorokat az ő munkatársaik forgatták, s a későbbiekben is a legteljesebb anyag bemutatására törekedtek. A televízió 72 000 Ft-ot kér egy percért. Közel a hússzorosát annak a 4000 Ft-nak, amennyit ők fizetnek percenként, ha megvásárolnak egy dokumentumfilmet.

Tavaly, a forradalom 50. évfordulójának megünneplésére csillagászati összeget fordítottak pályázat útján. Többtucatnyi pályázati támogatással készült filmet láttam. Egyetlen igazán revelatív film sem készült a jubileumra. Poros helytörténeti dokumentációk, marokkói útifilmsorozat, hollywoodi epigonizmus. Még a családtörténetek s az egyéni életutakat bemutató filmek voltak a legjobbak. Ha valamit tudunk 1956-ról, azt leginkább a rendszerváltozás lázában készült néhány filmből tudjuk.

Még ötven évnek kell elmúlnia, meg kell halni mindnyájunknak, hogy kiderüljön, mi és hogyan történt - mondta Wittner Mária. S valóban; Jelenczki István Igazság és hamisítás 1956 munkacímű filmjének készítése közben sorra vonják vissza hozzájárulásukat a szereplők, mert véleményük úgymond még nem időszerű, még érdekeket sérthet. A tényfeltárásra törekvő filmre persze már nem jutott állami támogatás, hisz letudtuk a kerek évfordulót.

Nézem az ORTT dokumentumfilm-készítésre kiírt pályázatának friss nyerteseit. A címek és a korábbi pályamunkák ismeretében borítékolom, jó, ha tisztes, középszerű ismeretterjesztő munkák készülnek majd nyugat-magyarországi kastélyokról, a korona történetéről, vadászsólymokról stb. Meghökkentő például, hogy épp, amikor újrakezdi jócskán megkésett tevékenységét az ügynökbizottság, egyetlen fillér támogatást sem kapott a történelmi egyházak és az állambiztonsági szervek együttműködését vizsgálni szándékozó sorozat, jóllehet két közszolgálati televízió is támogatta. Az RTL és az ATV támogatásával viszont nem fukarkodott a testület. Talán a befizetett büntetések egy kis százalékát gondolják méltányosnak ily módon visszafizetni?

Dübörög az országrombolás - iskola, kórház, posta bezárása, vasúti és buszjáratok megszüntetése -, s ha van még olyan bolond filmes, akit ez érdekel, a saját pénzén, de inkább kölcsönpénzen utazik a gyászba öltözött településeket megörökíteni, szóhoz juttatni. Nem ártana, ha a pályázatok százmillióiból gyakrabban jutna a Magyarországot felfedezni szándékozó, a mindent elárasztó médiaszemét alól kiásni akaró filmeseknek is. Nem azért, hogy csattanjon a bilincs - az az igazságszolgáltatás dolga lenne - pusztán azért, hogy tudjuk, hol élünk.

Grierson szerint a dokumentumfilm a társadalom lelkiismerete. Nem más a dolga, mint a költőé: kidadogni ki van veszélyben, s "írni röhejt s kínt az országos panaszkönyvbe". Vagy tévedek és csupán a lelki rekreáció?

Tóth Klára,

A Duna TV dokumentumfilm-szerkesztője