Veszélyes türelmetlenség Pristinában
„12:44, UNMIK, ideje hazamenni!” – közli a fafirka Pristina belvárosában. A szellemes felszólítás egyrészt a Koszovó jelenlegi helyzetét megteremtő 1244-es ENSZ BT határozatra, másrészt az akkor alakult ENSZ misszióra utal. A finn elnök, Martii Ahtisaari neve pedig az UNMIK központja előtti kukákon díszeleg. A forró pristinai augusztusban egyre türelmetlenebbek az albánok a nemzetközi közösséggel szemben, mely nyolc éve váratja Koszovót egy életképes státusszal.
- A parlamentnek mielőbb ki kéne kiáltania a függetlenséget – mondja az albán származású, „nemzeti” jelképről, Teréz anyáról elnevezett utcán Fatmir Gasi, pristinai mérnök, aki szerint az EU-nak kéne mielőbb lépne az ügyben. – Az egész életünk működőképessége a státusz rendezésére vár – mondja a pristinai egyetem melletti parkban Arbnora Dusi, néprajzkutató. – Minden nap próbára tesznek minket ezzel a véget nem érő tárgyalássorozattal, elegünk van belőle. Több tiszteletet érdemel az albán álláspont – teszi hozzá idegesen.
Szerinte elképzelhető, hogy a türelmetlenség erőszakhoz vezet. – Mi lesz, ha nem leszünk függetlenek mihamarabb? Talán háború – böki oda Burim, a taxisofőr. Azt mondja, a veteránok úgy vélik, hiába hoztak annyi áldozatot.
A parlament épülete előtt járunk. A kerítésen az eltűnt koszovóiak arcképe emlékezteti a bent dolgozókat, milyen érzelmekkel kell számolniuk. „Hiányoznak” – áll angolul és albánul is a kerítésen. Az albánok úgy érzik, ők már mindenbe belementek, amit a nemzetközi közösség kért tőlük Koszovó státuszának rendezése érdekében.
– Az Ahtisaari-terv keretében már beleegyeztünk abba a fájdalmas kompromisszumba, hogy nemzetközileg felügyelt függetlenséggel rendelkezzen Koszova. A kritikus pontoknál mi engedtünk: ilyen a decentralizáció és a pozitív diszkrimináció kérdése is – mondja a kormányzati komplexumban Lutfi Haziri, Koszovó miniszterelnök-helyettese, a tárgyalócsoport tagja, sokáig vezetője. – Szerbia nem hoz semmi újat a tárgyalóasztalhoz, ezért nem várok eredményt a jövő héten kezdődő bécsi tárgyalásoktól – mondja, és elmeséli, hogy él egy vicc a koszovói albán diplomaták között, miszerint a Kostunica miniszterelnök, és Milosevics volt elnök politikája között annyi a különbség, mint a Pepsi és a Coca-Cola között. – Csak a terminológia változott, de a belgrádi álláspont nem – teszi hozzá Haziri lemondóan. Amikor a függetlenség egyoldalú kikiáltásáról kérdezem, azt mondja: „Koordinálni fogunk a partnereinkkel, de nem várunk örökké!” (interjúnk teljes szövegét lásd itt>>>)
Haziri irodájában pártja hőse, Ibrahim Rugova, az ország első elnökének potréja figyel. A ma már legendává lett politikus, irodalomtörténész arcképe lépten-nyomon követi az embert Pristinában. – A mai politikusok mind a székükbe kapaszakodnak, Dr. Rugova volt az utolsó nagy ember itt – mondja egy diák a pristinai egyetemen, ahol Rugova is dolgozott.
Az érezhető frusztráció ellenére a békés ellenállásnak, az összetartásnak is van itt hagyománya. Élettere egyre kevésbé. És aki akarja, a 2004-es etnikai összecsapásokból azt a következtetést vonhatja le, hogy erőszakkal fel lehet gyorsítani a státusz rendezésének folyamatát.
Pristina olykor szürke, de pezseg.
– Fél lábbal Európában, fél lábbal a Balkánon vagyunk – mondja egy koszovói asszony a belvárosban. Itt, Pristinában mindenki számára egyértelmű: a cél az integráció.
– Egy év múlva milyen lesz Koszova? Független, túl egy a sikeres választáson és követi az európai perspektívát – mondja Haziri.
Volt honnan ellesni, milyen Európa. A megszámlálhatatlan, jobbnál jobb pristinai kávézók – fizetni euróban lehet – tele vannak. Nem feltétlenül az egyébként több mint 50 százalékos munkanélküliség elszenvedőivel. A turistaszezon végén még mindig sok a hazatérő, külföldön dolgozó albán. Olasz, francia, német rendszámtáblájú autójukkal a volt elnökről, Bill Clintonról, és Madeleine Albright egykori amerikai külügyminiszterről elnevezett utcákon furikáznak. Az albánok ezekkel az utcatáblákkal fejezték ki hálájukat, hogy Koszovónak esélye van saját lábára állni. Most pedig a gyerekek Rugova óriásplakátja alatt baseballoznak.
Német „nagyagy” az Európai Unió képviseletében
Wolfgang Ischinger, a koszovói trojkában az Európai Uniót képviselő német diplomata Pristinában találkozott az albán vezetőkkel, de hírügynökségi jelentések szerint friss javaslatokat nem terjesztett elő.
Mint berlini tudósítónk, Dési András írja, a 61 éves új EU- tárgyaló pályafutása során kulcsszerepet játszott a német kül- és biztonságpolitika kialakításában olyan stratégiai területeken, mint a jugoszláv utódállamok, a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok, vagy a NATO és az Európai Unió keleti bővítése. Ischinger több mint három évtizede lépett külügyi szolgálatba; Gerhard Schröder kancellársága alatt külügyi államtitkárrá lépett elő.
A német külpolitika és külpolitikai érdekek témakörében sokat publikáló Ischinger nemcsak az orosz, hanem az angolszász világot és gondolkodásmódot is jól ismeri. A „külügyi nagyagy” mostani megbízatásáig Londonban, előtte pedig Washingtonban volt Németország nagykövete. A szenvedélyes hegymászó és sífutó hírében álló csúcsdiplomata már részt vett az 1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés kidolgozásában. Egy közelmúltbeli interjúban azt mondta: akkoriban „lehetetlen küldetés” lett volna a boszniaival együtt a koszovói kérdést is rendezni. Tizenkét évvel később sincs könnyebb helyzetben, igaz, állítólag szeret a határidők nyomása alatt tárgyalni.
