Négy huszonéves magyar fiatal most elérte azt, amit huszonhat év alatt eddig senkinek sem sikerült ebből az országból: a huszadik század populáris zenekultúrájában meghatározó szerepet játszó négy gombafejű hazájában, Liverpoolban Beatles-dalokat adhatnak elő. Eredeti egyenruhákban, eredeti hangszerekkel, és az eredeti megszólalás minél tökéletesebb visszaadására törekedve.

A BlackBirds tagjai - Derecskei Zsolt (gitár, zongora, ének), Dobos László (gitár, ének), Békei István (basszusgitár, ének) és Hoffmann György (dob) - három és fél éve tették fel életüket a Beatlesre, mint mondták, azért, mert gyerekkoruk óta szeretik, ismerik a zenekart, és mert dalaikat változatlanul frissnek és időszerűnek, értékesnek és közlésre érdemesnek tartják.

Eleinte persze próbálkoztak saját szerzeményekkel is. A dallamos rockzenét játszó Edison együttessel készült demójukat több kiadóhoz eljuttatták, az egyik helyen sikerült is felkelteni az érdeklődést, de a beszélgetések során kiderült, lehetne szó CD-ről, de csak akkor, ha mindent másképp csinálnak. Olyan zenét és olyan felfogásban, amire a zeneipari vezetők szerint a mai fiatalok vevők lennének. S miután belátták, hogy az önmegvalósításra ebben a formában igen kevés az esély, úgy döntöttek, ha már a saját dalok nem mehetnek, akkor olyan zenét játszanak, ami ugyan nem az övék, de legalább szeretik.

Beatles-számokat persze Magyarországon már sokan, sokféle felfogásban tűztek műsorra. Rockosan, technósan, néha magyar nyelven is. A BlackBirds azonban arra törekszik, hogy a lehető legautentikusabb formában adja elő a sokszor negyven-negyvenöt éves dalokat. Egyrészt ők is varrattak maguknak korhű Beatles-egyenruhát, másrészt ugyanolyan Rickenbaker, Epiphone és Höfner gitárokat, illetve a 1969-es "tetőkoncerten" használt csöves Fender-erősítőket szereztek be, amelyeken Lennon, Harrison és Mc Cartney játszott. Az eredeti hangzást és hangulatot ugyanis csak így lehet viszszaadni.

Nincsen persze könnyű dolguk, amikor a korabeli Beatles-koncertek hangulatát szeretnék reprodukálni. A hatvanas évek első felében a színpadtechnika még meglehetősen kezdetleges állapotban volt, a nagyobb stadionokat egyszerűen képtelenség volt normálisan behangosítani, így a zenekar is sokszor kínlódott a körülményekkel, nehezen tudta túlénekelni és túljátszani az ordító tömeget. Többek között ezért is döntöttek úgy Paul McCartney-ék a hatvanas évek derekán, hogy abbahagyják a koncertezést (utoljára 1966 augusztusában, San Franciscóban léptek fel), s ezt követően már csak egyetlen alkalommal lehetett őket élőben elcsípni: 1969 januárjában az Apple székház tetején adott alkalmi (és a környékbeli lakók tiltakozására kivonult rendőrök által félbeszakított) koncerten. A Beatles-életmű javát tehát a rajongók alapvetően hanglemezekről ismerik, és óhatatlanul is úgy szeretnék a dalokat a BlackBirds bulijain visszahallani, ahogy azok beléjük vésődtek.

Csakhogy Lennonék a stúdióban kedvükre csiszolgathatták, tetszőleges alkalommal újra vezették a számaikat, és mindig csak a legjobbnak vélt változatot publikálhatták. A BlackBirds azonban mindent élőben játszik el, nem használ se samplereket, se midit, se más technikai segédeszközöket. Így nem is szerepel a repertoárján például a Strawberry Fields Forever vagy az A Day In The Life. Viszont nemcsak a Beatles-életmű első, slágeresebb feléből merítenek, hanem a későbbi nagylemezekről, sőt, az 1970-es felbomlás után megjelent McCartney-, Ringo-, Harrison- és Lennon-szólókorongokról is. Közel száz dal van jelenleg "kézben", de folyamatosan bővül a kínálat, igyekeznek a közönség különleges igényeit is kielégíteni: amikor már tizedik alkalommal kérik tőlük például a Helter Skeltert, akkor tizenegyedszerre eljátszszák azt.

Mint Hoffmann György dobos hangsúlyozta, őt az életben már régóta három cél vezérelte: találkozni Ringo Starr-ral, játszani a Cavern Club színpadán, és egy olyan házban lakni, ahol elfér a Beatles-gyűjteménye. A most hétvégi liverpooli fellépésekkel egyik nagy álma végre valóra válik.