A hét műtárgya (28)

Mindenki csak rohan, rohan, és közben észre se veszi, micsoda kincsek hevernek itt parlagon. Valóságos csodák, amelyek nélkül Budapest nem volna Bukarest. Még szerencse, hogy mi éberen figyelünk, kezünkben állandóan ott az élesre töltött fotóapparát, és azonnal lövünk, ha kell: nem hagyjuk, hogy e kincsek fölött úgy ballagjon el az idő, hogy hírük-nyomuk se marad, nem tudnánk a fényes utókor csillogó kék szemébe nézni, ha nem örökítenénk meg a főváros méltatlanul elhanyagolt szépségeit. Íme az eheti.


E pompás szakács a legmagasabb színtű alkalmazott grafika, a mesterfokon űzött műbútorasztalosság és a modern szereléstechnika hármas találkozójának gyümölcse. Az Erzsébet körút és a Dob utca sarkán álló egészalak műtárgy a javából, finom és eredeti részletekkel: napnál is világosabb, hogy a megrendelő, azaz a szálloda tulajdonosa az a fajta, aki nem alkuszik, mindenben a lehető legmagasabbra teszi a mércét, kerül, amibe kerül; ez az a típus, akinek az éttermében mindig hófehéren ragyognak a remekbe szabott damasztabroszok, a Philippe Starck-evőeszközökre tévedő szem szinte kifolyik, úgy csillognak, a vécédeszkán nyugodtan szallonázni lehet, és még a könyvelés is rendben.

A dolgozatot néző ember szájában összefut a nyál, és lassan csurogni kezd kifele, mert mit is kezdene bámulni az ember először, mint magát a kínálatot: az a sültcsirke már-már megszólal, csakúgy, mint a mellette lévő garnírung, amelyről direkt nem lehet tudni, hogy paradicsom, alma, eper vagy olyan gyümölcs alakú konyhai vekker, amelyik berreg, ha kisült-e már a kalácsom. A talányosság azonban szándékos, azt jelzi, hogy a kedves vendég bármit választhat a csirke mellé, mert minden van, és minden friss.

A magyaros bajusz és az euró felirat sem véletlenül keveredett egymás mellé, azt jelképezi, hogy hazánk fiai az Európai Unió elkötelezett és odaadó tagjai, de jottányit sem engednek magyarságukból. Oké, a rozsdás Salgó tűzhelyet kicseréljük krómacélra, a csótányokat agyonverjük, a harminc főre megrendelt szilveszteri partira szánt malacot nem a dögkútról hozatjuk, de a sobrijóskás bajuszból nem engedünk, a fűzfán fütyülő, jégen kopogó rézangyalát. Figyelemre méltó a tálcát tartó kéz is: első látásra azt hihetnénk, hogy a szakács korábban egy fűrésztelepen járult hozzá a nemzetgazdaság töretlen fejlődéséhez, és ahogy múltak az évek, úgy fogytak az ujjai, de ne higgyük, ez csak egy kis stilizálás, semmi több.

Szóval csak dicsérni, dicsérni, és megint csak dicsérni tudunk. És akkor még nem beszéltünk a rögzítésről, amely amellett, hogy ugyancsak pátartlanul ötletes - nézzék csak, hogy a mester, ott alul milyen egyedi módon kombinálta a hilti-szalagot a villanydróttal - egyúttal missziót teljesít: színesfém-tolvaj legyen a talpán, aki ezt az ajtót lelopja az oszlopról.

Óvjuk, védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg őket tőlünk!

Egészalakos szakács-figura
Egészalakos szakács-figura
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.