Új szakvélemény: Zsanett valóban erőszak áldozata lett

Kétségkívül megtörtént erőszakról beszél E. Zsanett az új pszichológus szakértői vélemény szerint, amely a Múzeum körúti erőszak ügyében készült el a napokban - erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a sértett jogi képviselője, Tuza Péter pénteken az MTI-nek.

Az igazságügyi pszichológusi szakvéleményt az ügyvéd csütörtökön nyújtotta be a Budapesti Nyomozó Ügyészségre. Az ügyvéd a távirati irodának azt mondta: a szakvéleményt Bagdy Emőke, az ország egyik legnevesebb igazságügyi pszichológusa készítette el. A szakértő hétféle módszerrel vizsgálta E. Zsanettet, és az eredmények 96 százalékban megegyeztek, ami - az ügyvéd szavai szerint - ritkaság.

"Több kérdést tettem fel a szakértőnek. Kíváncsi voltam a sértett személyiségszerkezetére, és arra is, hogy kétségbe vonható-e az elmondása a nemi erőszakról" - mondta az ügyvéd. Hozzátette: azt a kérdést is feltette a szakértőnek, hogy befolyásolta-e valamilyen módon a sértett személyiségét ez az esemény, és ha igen, milyen hatást váltott ki, valamint arra is kíváncsi volt, hogy szükségesnek tartja-e a szakértő a sértett esetleges kezelését.

A szakértői megállapítások gyakorlatilag nagyon egyértelműek: a sértett kétségkívül megtörtént erőszakról beszél; a szakértő azt állapítja meg véleményében, hogy a sértett nem mesél, nem torzít, nem színezi ki a történetet, hanem nagyon is hitelesnek tekinthető az előadása - mondta. Hozzáfűzte: a szakértő szerint a sértettben a cselekmény hatására egy poszttraumás stressz alakult ki, márpedig ez egy esetben alakulhat ki, ha van trauma. A szakértő a sértett mielőbbi pszichoterápiás kezelését is javasolja.

Az ügyben május végén már készült egy pszichológusi szakvélemény, eszerint a sértett által elmondottak nem értékelhetőek élményszerűnek. Erről a szakvéleményről Tuza Péter azt mondta: "egy olyan szakvéleménnyel érdemben nem tudok foglalkozni, amely tárgyi tévedéseket követ el, összekeveri az egyik gyanúsított személyét az egyik tanúéval". Mint mondta, ezzel a szakvéleménnyel kapcsolatos aggályait részletesen megfogalmazta az ügyészségnek, de nem érkezett rá válasz, ezért tartotta szükségesnek felkérni Bagdy Emőkét a vizsgálat elvégzésére.

Az ügyészség dönti el, mit tesz a szakvélemény birtokában, mindenesetre, a rendelkezésére áll egy új okirati bizonyíték, amely gyakorlatilag kétségtelenné teszi az erőszak megtörténtét - mondta. Az MTI nem tudta telefonon elérni az ügyészségi szóvivőt.  

A Budapesti Nyomozó Ügyészség augusztus elején rendelte ki az új, a sértett jogi képviselője által javasolt orvos szakértőt az ügyben.     Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője akkor a döntést azzal indokolta, hogy bár az ügyészség által korábban kirendelt szakértő egyértelmű véleményt fogalmazott meg, a sértett jogi képviselője által felkért szakértő, ugyanazt vizsgálva, merőben más következtetésre jutott. Ezért határozott úgy az ügyészség, hogy hivatalosan is kirendelik a sértett jogi képviselője által felkért szakértőt, akinek augusztus 25-ig kellett a szakvéleményét elkészítenie.

A szóvivő az MTI kérdésére, hogy mi történik akkor, ha a két szakértői vélemény nem egybehangzó, azt mondta: ilyen esetben egy harmadik szakvéleménnyel oldják fel az ellentmondást. A Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben egy 21 éves lány feljelentése alapján indult nyomozás. A sértett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével. Az öt gyanúsítottat az ügyészség indítványára még május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, de ezt június 18-án megszüntették. A meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették.

(MTI)

Tuza Péter védencét, E. Zsanettet kíséri a szembesítésre
Tuza Péter védencét, E. Zsanettet kíséri a szembesítésre
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.