Művészettörténész végzettséged van, de nem történeti emlékekkel foglalkozol, hanem kortárs képzőművészettel. Mit csinál egy ilyen szakember Kairóban?

Amit én csinálok, azt kurátorságnak hívják. Egy kortárs képzőművészeti intézményt vezetek, melynek az a neve, hogy Contemporary Image Collective (CIC), és itt mint igazgató tevékenykedem. Ez egy 2004-ben megalakult, művészek által létrehozott független kiállítóhely. Az intézmény alkalmas kiállításokra, előadásokra, filmvetítésekre, művészeti nemzetközi csereprogramok lebonyolítására, valamint rezidencia programok megvalósítására.

Ezek szerint, ha turistaként ellátogatunk Kairóba, akkor nem csupán történeti emlékeket érdemes megnézni, hanem van egy kortárs művészeti szcéna is. Hogyan képzeljük el ezt a világot?Abszolút van egy élő kortárs képzőművészeti szcéna, amely az elmúlt tíz évben egyre aktívabb és a globálissá növekedett kortárs képzőművészeti világ részét képezi. Természetesen a turizmus Egyiptomban elsősorban az ókori emlékekre irányul, nagyon kevés azon turisták száma, akik a kortárs Egyiptomot is fel akarják fedezni. De ez nem is olyan könnyű vállalkozás. Kevés intézmény létezik és nem is annyira közismertek. A nemzetközi művészeti közeg a Townhouse nevű galériát ismerheti, ami 1998-ban alakult és egy kanadai galériás hozta létre. Műkereskedelemmel is foglalkozó magángaléria, amelynek nagyon sok non-profit projektje is van. Érdekes színfolt Kairó belvárosában. Fontos nemzetközi kapcsolattal rendelkeznek, rezidencia programjuk is van, sok külföldi kurátornak adnak lehetőséget, hogy kiállításokat hozzanak létre. Van néhány kereskedelmi galéria is, ezek azonban kicsik. Kereskedelmi tevékenységük biztos megélhetést nem is tud nyújtani a fiatal művészgenerációnak. Mint piaci tényező róluk nem igazán beszélhetünk. Ezek közé tartozik például a Karim Francis Galéria vagy a Mashrabea Galéria.

Említetted, hogy az általad vezetett intézmény független kiállítóhely. Államilag fenntartott, nagy, reprezentatív kortárs intézményekről nem is beszélhetünk?Alapvető Kairót tekintve, hogy két művészeti színtér működik egymással párhuzamosan. Van egyfelől a minisztérium által támogatott kormányzati művészet, amit kifejezetten a Kulturális Minisztérium Vizuális osztályának hivatalnokai igazgatnak. Meghatározott művészeti csoportokat támogatnak, vannak ösztöndíjaik, évente létrehoznak nagy egyiptomi kortárs képzőművészeti seregszemléket. Olyan kiállításokat is szerveznek, mint amilyeneket nálunk a Fiatal Képzőművészek Stúdiója hozott létre a nyolcvanas években: 35 év alatti fiatal képzőművészeknek szervett bemutató, ami természetesen zsűrizett és díjakat osztanak ki a résztvevők között. Nagyon furcsa rezonancia figyelhető meg a nyolcvanas évek Magyarországának művészeti intézményrendszerével. E mellett létezik egy olyan paralel színtér, amelynek független intézmények a tagjai, és nem különösebben kapcsolódnak a kairói kortárs államilag támogatott művészethez, jórészt külföldi alapítványi támogatásból tartják fenn magukat.

Kortárs egyiptomi művészek, vagy akár műalkotások tekintetében kiket, illetve miket ajánlanál a kortárs Egyiptomot megismerni igyekvők figyelmébe?

Olyan progresszív alkotók tevékenységét, akik lassan a nemzetközi színtéren mintha gyakrabban lennének jelen, mint magában Egyiptomban: Hassan Khan, Sherif El Azma, Lara Baladi vagy Heba Farid. A kairói művészeti intézményeken kívül pedig egy nagyszerű intézmény nyitotta meg kapuit Alexandriában, Bassem El Baroni kurátor vezetésével ACAF (Alexandria Contemporary Art Forum) néven.

Milyen nőként egy arab országban dolgozni, vezető pozíciót betölteni?Az egész kultúra annyira más és a nők helyzete is eltérő, nem egyszerű működni benne. Nem kendőzöm be ugyan a fejem, hisz Kairó egy kozmopolita nagyváros, de az, hogy az ember vállkendőben jár az utcán, azért fontos, hogy ne sértsen semmiféle érzékenységet. Ez a gesztus kifejezetten a helyi kulturális közeg irányában meghozott válaszreakcióként értelmezhető. Nőként nem egyszerű magas beosztásban lenni. Abban, hogy ennyire idegen kultúrában kezdtem el dolgozni, az intézményi forma, amelyben tevékenykedem jelentett nagy segítséget. Nem csak úgy beleugrottam a semmibe, amikor elvállaltam ezt a megbízatást. Korábbi magyarországi, elsősorban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnél szerzett tapasztalataimat tudom kamatoztatni.

(A szöveg az Erste Bank Csoport támogatásával működő tranzit.hu kortárs művészeti kezdeményezés felkérésére készült.)