Az ő karrierje kezdődött - a nálunk zajló vita különös csengésű kifejezésével - "kvótanőként". Mi tűrés-tagadás, annak idején azért lett miniszter, mert a "kislány" - Kohl kancellár szavaival - egyszerre két kvótakritériumnak is megfelelt: egyaránt javította a női és az NDK-s arányt a kormányban.

Lehet, hogy éppen Merkel és a hozzá hasonló karriert befutott nők példája váltja ki az - egy törvényjavaslat kapcsán lapunkban is zajló - éles vitát a női kvótáról. Ami az egészben a legkülönösebb, nemcsak a férfiak - a nyilvánosság fórumain most feltűnően hallgatag - többségének, hanem még a fiatal politikusnők egy részének is a dühödt ellenállása. Nehezen ítélhető meg a motivációjuk: a "ha én képes voltam, bárki megteheti" meggyőződése vagy a már befutottak természetes veszélyérzete, a "vigaszágon" bekerülőktől mozgatja a tiltakozókat.

A két szabad demokrata képviselő kvótatervezetének lényege ugyanis a "cipzárelv": az önkormányzati és az országgyűlési választásokon a pártok listája egy nő, egy férfi sorrendben álljon össze. Ez az alapfeltétele - érvelnek -, hogy legalább a 25-30 százalékot elérje a nők aránya, a mai szégyenletes 10 százalék helyett. Példának itt az egyetlenként kvótát állító szocialista párt: az országos listán legalább egyharmadnyi arányban nőt kell jelölni, ám így is alig 13 százalékkal képviseltetik magukat a befutottak között. (Ezzel az aránnyal is toronymagasan vezetnek a pártok között.

Vajon elgondolkoztak-e a nők "preferálása" ellen sértődötten vagy elvből tiltakozók, mi az oka annak, hogy Magyarországon jóval kevesebb a nő a hatalomban, a politikában, mint bármelyik európai országban? (Na jó, Málta kivételével.) És itt most nemcsak a Nyugatról van szó. A posztszocialista országok jó részében is kétszer annyi a képviselőnő, mint nálunk. A magyar nők ennyivel butábbak és tehetségtelenebbek volnának?

Lehetséges, hogy nem az eszük és tehetségük hiányzik a politikai küzdőtérre lépéshez. Megtörténhet, hogy pusztán a kiválasztók - többnyire be nem vallott, talán nem is tudatosult - elfogultsága és a kiválasztás mechanizmusa tehet arról, hogy a politika a férfiak és a férfi attitűdű nők privilégiumává vált. Talán mindez a "nőket vissza a fakanálhoz!" társadalmi modell távoli következménye. Ám, ha netán belátnák is a ma parlamentben ülők, hogy a magyar nők kvalitásai feltehetően megfelelnek az európai átlagnak, akkor se fűzzünk sok reményt egy kvóta elfogadásához. A mai magyar politikai elitet ugyanis azzal nem lehet vádolni, hogy saját egyéni érdekét ne tudná képviselni. Ez pedig aligha vág egybe egy olyan - ráadásul kétharmados - törvény megszavazásával, amelyik vagy ötödüket kiakolbólítaná a hatalomból.

Kvóta nélkül persze az ország még Európa-konform marad. Az a mi bajunk, ha egy Angela Merkel adottságú politikus legföljebb véletlenül kerülhet a hatalom közelébe. De konzervatív vagy liberális értékként feltüntetni azt, hogy miként bánunk a kisebbségeinkkel - minden szociológiai ismérv szerint a nők is azok -, nos, ez már kicsit kínos. Aki pedig nem tudja az illemet, azt jobb körökben az előszobába ugyan beengedik, de a klubba már nem fogadják be.