Szerintem: gondolatokkal.

Első elemitől érettségiig Temesváron éltem. Bőven láttam fekete egyenruhás fiatal németeket, és nem érdekel, hogy a Német Nemzeti Szocialista Párt (NSDAP) tagjai voltak-e, noha nem voltak német állampolgárok, elmentek-e mind, vagy mégse mind az SS-be, volt-e a némi közük a Gestapo-hoz - nem hiszem -, a Volksgruppe vagy a Volksbund tagjai voltak-e - nem is tudom, volt-e mindkettő Romániában. De látásuk erős hatást gyakorolt rám. Ismertem közelről DJ (Deutsche Jugend) tagokat - a romániai Hitlerjugend-et így hívták -, ha nem lettem volna kiskamaszként sváb kislányba, kolozsvári egyetemistaként félosztrák, félszász leányba szerelmes, sose írom meg Svájci villa című regényemet az erdélyi szászokról. Vagyis a németeknél tudom, mit jelentett a fekete egyenruha, és milyen érzelmi töltése volt akkor nácinak lenni. Román nácinak (vasgárdistának), német nácinak (végül SS-nek) s magyar nácinak (például nyilasnak).

Azt hiszem, az idős, jórészt kihalt nemzedékeken kívül, a fájdalmasan érintetteken kívül nemigen van már élő érzelmi töltése ma Magyarországon a múltba viszolyogva tekintő antifasiszta szenvedélynek. A többségnek nincs semmi személyes élménye erről. Százezrek azt hiszik, igen elnagyoltan, hogy csak a kommunisták és a zsidók átkozták a nácikat: a kommunisták (úgymond) a riválisaikat utálták bennük, a zsidók meg a gyilkosaikat. A nácik cselekvő zsidógyűlölete sok zsidót a kommunistákhoz, a nácik fő ellenfeleihez sodort.

A mai húsz, harminc, negyven éves magyar nemigen gondolja, hogy ez az ő ügye, vagy az ő ügye is. Azt hiszi szentül, hogy a kommunistáké és a zsidóké. A magyar nácikról sincsenek “érzelmi ismeretei”. A nyilasokról is jobbára véleményeket és élménybeszámolókat ismer - esetleg. (A negyvenes évek közepétől állítólag Magyarországon is beengedték a megtévedt proletár kisnyilasokat a kommunista pártba, és talán ezért sem alakult ki hiteles, megrázó összkép arról, amit műveltek.)

Nem, ez nem azt jelenti, hogy a magyar lakosság nem kommunista és nem zsidó élményű tömegei többségükben rokonszenveztek volna a nyilasokkal. De mivel nincs taszító, heves élményük, szomorú, felháborodott, politikailag is undorodó reflexeik sincsenek velük szemben. Ellenkezőleg, sokkal több a negatív, háborgó, utálkozó ismeretük az ávós és a sztálinista terrorról. Ennek időben közelebbi emlékrétege van; ténykedésük itthoni terepen zajlott, emlékük összefonódott az ’56 utáni véres retorziókkal; s az ÁVÓ-t és az ÁVH-t veszélyesebb volt szidni, mint a nyilasokat; no meg élénkebb volt annak is a tudata, hogy a kommunista erőszakszervezetek orosz sztálinista érdekeket-parancsokat szolgáltak. A német megszállás rövid volt, az orosz (szovjet) borzasztó hosszú. (Az összképet erősítette a Terror Háza is.)

Mindezek - és még sok minden - miatt, amit nálam Te sokkal mélyebben, alaposabban ismersz, szinte lehetetlen nagy és szenvedélyes, a magyar lakosság korosztályi összetételét is valamelyest reprezentáló tömeget kivinni a köztérre antifasiszta jelszavakkal. Azért is, mert a két koalíciós párt tömegek mozgatójaként kissé meggyöngült, szimpatizánsai megremegtek. Öreg tétel, hogy nehéz kormánypártiként harcosnak lenni. A szocialisták és liberálisok ugyan nem gyávultak be, de sok mindent egyáltalán nem értenek. Például a jobboldali médiák hausse-át, föllendülését, hallatlan eszköz- és orgánum-gyarapodását s a balliberális médiavilág bessz-ét, szegényedését, zuhanását. A két párt nem sugároz-lüktet erőt, hangjuk alig hallik, politikai tetteiknek se hírük, se visszhangjuk.

Noha egyben s másban (baloldaliság és nemzeti érzelmek-attitűd) Gyurcsány Ferencet is hibásnak érzem - ezt egyszer-kétszer megírtam már -, de hozzá foghatóan eszes politikusa nem tudom, volt-e a magyar baloldalnak. Szurkolok neki. Az MSZP azonban alig létezik a mai közvéleményben, nincs aurája, fénye, ereje, hangulata. Nyilván van még tömege, de jobbára hallgat. Mégse hiszem, hogy a következő választásokon a jobboldal győz. Ehhez túl agresszív, túl erőszakos, túlontúl egyfejű, jobbra-balra cikázó. Tehát magam is tömeget hívnék az utcára, hátha feltámad a józanok serege.

Ehhez azonban erőt (energiát!) kell mutatnia a koalíciónak, főként az MSZP-nek. Eredetiséget, szellemi leleményt, frissességet, igazságosságot -- a közélet közterein is. E pillanatban mindkét párt, sajnos, unalmas. De nyomban megszűnik az unalom, ha az antifasiszta demonstráció nem a nyilasok, Auschwitz, a hitleristák stb. ellen fordul, hanem minden erejével a mai szélsőjobb ellen, amely a Fidesz páholyában egyelőre otthon érzi magát.

Vagyis akkor van esélye a koalíciónak és pártjainak s ennek a tüntetésnek, ha a Fidesznek a szélső-jobboldalt magához ölelő politikája ellen lép fel. Nem most van a helye és ideje a múltidéző, kegyeleti antifasizmusnak. Nem a dunaparti cipőknél kell most tüntetnünk. A tüntetésnek jót tenne, ha a Fidesz és a szélsőjobb együttműködését mostantól meglepő tények, napvilágra kerülő bizonyítékok mutatnák be, lepleznék le. A következő hetekben minden (megmaradt) médiaeszközünket erre a témakörre kell felhangolni. Már csak azért is, mert ami ebben a kis felvezetésben taktikai döntésnek tűnik, az valójában az igazi oka és célja a tüntetésnek. Csak restellje a világ és az ország színe előtt Orbán, hogy kikkel szövetkezik. Csak derüljön ki, hogy milyen támogatást és biztatást nyújt nekik, miket ígér győzelem esetére. Csak készítsünk válogatást a Fidesz-barát média fasisztoid szövegeiből.

Derüljön ki egyértelműen, hogy antifasizmusunknak aktualitása a Fidesz miatt van.

Bodor Pál (DIURNUS)
újságíró