Merkel budapesti hat órája

Hatórás villámlátogatást tett tegnap Budapesten Angela Merkel német kancellár. Találkozott Sólyom László államfővel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel. Német kormányfőként legutóbb Gerhard Schröder szövetségi kancellár járt Magyarországon 2004 szeptemberében.

A legutóbbi kormányfői tárgyalásra pedig 2006 szeptemberében került sor Berlinben. A gazdasági kapcsolatok ennél szorosabbak: Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere, a magyar kivitel harminc százalékát adja a német export, a behozatal pedig 28 százalék körül alakult az elmúlt két évben. Ehhez képest Angela Merkel kétéves kancellársága során most először látogatott Budapestre: hat órára.

Megfigyelők a villámvizit politikai jelentőségét emelték ki, mert ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, Merkel és Gyurcsány Ferenc konkrétan a kutatás-fejlesztési és a technológiai együttműködésről váltott szót, arról, hogy az alkalmazott tudományos kutatásban úttörő Fraunhofer Társaság esetleg képviseletet nyit Budapesten. A gazdasággal kapcsolatban szó esett a két országban zajló reformokról is. Merkel kiemelte: a két államban vannak különbségek a reformlépések között, az átalakításokra azonban szükség van, mert felkészültté kell válni a globális kihívásokkal, a kemény versennyel szemben.

A megbeszélésekről szóló beszámolókban kiemelt helyen szerepel a nyugat-balkáni rendezés és Koszovó jövője. Merkel nem gondolja, hogy egyes államokat – értsd: Magyarországot – közvetítőként kellene kijelölni, de az EU és Németország is tanulhat Magyarország tapasztalataiból. Gyurcsány szerint egyszerre kell kezelni Koszovó függetlenségének kérdését, valamint a szerb stabilitás és az európai perspektíva ügyét. Magyarország pedig ebben a kérdésben érzékenyebb, mint a Szerbiától távolabbi országok. A két kormányfő egyetértett abban, hogy az Oroszországgal fennálló gazdasági kapcsolatokat és szerződéseket nem befolyásolják a politikai természetű viták.
Merkel találkozott Orbán  Viktorral, a Fidesz elnökével is. Tárgyalt volna Dávid Ibolyával is, az MDF vezetője azonban külföldön van. Merkel és Orbán megállapodott, hogy pártjaik kölcsönösen részt vesznek egymás programalkotási folyamatában. Orbán a találkozó után  úgy fogalmazott: a Fidesz egy megújult szociális piacgazdaságban és egy erős Európában érdekelt, és nem rejti véka alá a véleményét, hogy a neoliberális gazdaságpolitika Európa számára károkat és veszteségeket hozhat csak a jövőben.

A kancellár programja végén előadást tartott a 2002 óta a Pollack Mihály téri Festetics-palotában működő egyetemen, amely az egyetlen német nyelvű felsőoktatási intézmény német nyelvterületen kívül.

Német kancellár a magyar fővárosban - három év után
Német kancellár a magyar fővárosban - három év után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.